A legjobb magyar borok, ha másképp tartod a száraz januárt

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Több embertől hallani, hogy a száraz novembert száraz januárra cserélték

Persze érthető, hogy az ünnepek evés-ivása után egy kis pihenésre vágyik a szervezet, és ilyenkor még a nagy újévi elhatározások sem fulladtak csúfos kudarcba. De az sem tragédia, sőt, ha januárban is kinyitunk pár, a hónapnak megfelelő bort.

Pihentessük kicsit a reduktív rozékat, az Irsai Olivéreket, nekik ott van szinte az egész év. Keressük helyettük most a hordóban érlelt tételeket, a finomseprőn tartott fehéreket, a komoly és elegáns vagy éppen nagy testű vörösborokat, és nem szitokszó a barrique sem, ha nekünk éppen az ízlik. A gazdagabb mártások, komolyabb sültek és téli zöldségek mellé, amiket ebben az évszakban szívesen készítünk, úgyis ezek passzolnak.

Pajzos Tokaj – Tokaji Hárslevelű Selection 2014

A 2014-es év a tokaji pincészetnél sem volt könnyű, de a gondos szőlészeti munkának köszönhetően ebben az évjáratban is remek borok születtek. A viszonylag hűvös, csapadékos időjárás miatt kialakult élénk savszerkezet jól áll az olyan érettebb tételeknek, mint ez a dűlőszelektált hárslevelű. Illatában és ízében sárga húsú gyümölcsöket, aszalt almát érzünk, mellette mézet, naspolyát, valamint a hordós érlelés vajas, édesfűszeres, pörkölési jegyeit fedezhetjük fel.

Pátzay Borbirtok – Prémium Pinot Gris 2017

A szürkebarát talán kissé mostohagyerek, de nem a Pátzay Borbirtokon, ahol egyenesen a prémium borcsalád tagja. Maga a szőlőfajta alkalmas a könnyedtől a komoly, de még az édes borok készítésére is. Illata közepesen intenzív, gyümölcsös. A telt kortyban érett almát és körtét érzünk, fűszerességet, valamint mandulás kesernyét. A bor kereknek hat a néhány gramm maradék cukor és a hordós érlelés miatt. Érdemes hozzá sültet, mondjuk pulykát vagy sertést tálalni, de az egyik kedvenc comfort foodunk, a carbonara mellé is tökéletes.

patzay-borbirtok foto kustany-kata

Pátzay Borbirtok (Fotó: Kustány Kata)

Thummerer Pince – Egri Csillag Grand Superior 2015

Az egri pincészetet alapító Thummerer család 1984 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászkodással. 100 hektárnyi területük bőven ad elfoglaltságot, pláne hogy a borok mellett pezsgőt és pálinkát is készítenek. A borvidék egyik kiemelt márkája az Egri Csillag, ami egy fehér szőlőből készült cuvée-t takar. Thummererék házasítása barrique hordóban erjedt és érlelődött, a finomseprőn tartás a krémes, vajas textúrát adta hozzá. Nagy testű, érett gyümölcsös, édesfűszeres tétel, amely hosszan érlelhető. Tejszínes szósszal készült fogásokhoz, de akár vad szárnyasokhoz is jól passzol.

Németh János Pincészet – Deviant Syrah 2017

A szekszárdi pincénél 2011-ben hagyták el a szigorú terméskorlátozást a syrah-ültetvények egy részén, és szüretelték korábban a szőlőt. A cél egy lendületes, friss, fiatalos bor volt, ahogy azt a címke és a név is sugallja. A fűszeres, pikáns illat után a kortyban a ribizli, az áfonya és a cseresznye is megjelenik. Lendületes savszerkezetű, populáris, amolyan bisztróbor, ami mellé a barátainknak készítsünk egy sajt- vagy sonkatálat, meg még egy plusz palackot, mert hamar el fog fogyni.

Vida Családi Borbirtok – Hidaspetre Kékfrankos 2015

A szekszárdi családi pincészet életében nagy változások történtek az utóbbi időben. Újratelepítették a dűlőiket, valamint arculatot, címkéket is váltottak. A kékfrankos iránti rajongásuk viszont töretlen. A Hidaspetre-dűlő a borvidék egyik legkiválóbb adottságú szőlőtermő területe, ami körül – ahogy az új címkén is látjuk – erdő terül el. A bor illata és íze visszafogott, de gyümölcsös, tele meggyel, erdei és piros bogyós gyümölcsökkel, finom keleti fűszerekkel. Elegáns és karcsú bor, szép egyensúllyal és komplexitással. Ne teljen el úgy a hónap, hogy nem bontottunk belőle egy palackkal!

vida-peter kekfrankos foto farkas-csaba

Fotó: Farkas Csaba

Gere Attila Pincészete – Villányi Cabernet Sauvignon 2015

A cabernet sauvignon az egyik legnépszerűbb bor a világon, és szinte minden borvidékünkön megtalálható itthon is. A meleg klímát szereti, ezeken a területeken tud optimális érettséget szerezni. Villány, mint a legdélebbi borvidékünk, ideális termőterülete. Gere Attila nagy hordóban érlelt cabernet-je a mindennapok borának készült. Sok gyümölcsöt, fekete cseresznyét és ribizlit, valamint hordófűszereket érzünk benne. Az ideális, meleg évjárat selymes tanninja mellett kedvesség és kerekség jellemzi a bort.

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük