Már a boltokban is lehet kapni vegán műhúst - Kipróbáltuk, milyen lesz belőle egy ragu

lidl-muhus cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Egyre több szupermarketben kapható olyan növényi készítmény, amit hús helyettesítésére szánnak, most kipróbáltuk, milyen főzni az ilyesmivel.

Nagyon foglalkoztat minket a vegán trend és a növényi húsok, melyek fejlesztésével egyre több cég foglalkozik. Miután eddig még csak éttermekben próbálhattuk ki ezeket a készítményeket, most nagy izgalommal álltunk neki az otthoni kísérletezésnek.

A Beyond Meat nevű növényi húsból készült hamburgert már kipróbáltuk, és egész jó véleményünk volt róla még akkor is, ha mi sokkal szívesebben eszünk hús helyett finoman elkészített zöldséges ételeket, mint utánzatokat. A Vegan Love után aztán több gyorsétterem is előrukkolt a saját ilyen-olyan növényi húsos pogácsával töltött burgerével. Most pedig végre a boltban is lehet kapni olyasmi alapanyagot, amiből ezek a burgerek készültek.

Bolti műhús bélszín áron

Most első körben a Lidl napokban debütált növényi termékét próbáltam ki. A boltban a vegán húspótlót a húsoknál kell keresni, és amint ez várható volt, nem igazán olcsó mulatság, egy 275 grammos adag 899 forintba kerül. Az összetétel röviden: zöldborsó, búza és szójafehérje.

lidl muhus cikkbe3

Adalékok bőséggel

Hosszabban sokkal több mindenből áll, például savanyított csiperkegombából, ami érthető és helyes, hiszen a gomba tápértékében és állagában is az egyik legjobb húshelyettesítő, de van még benne kókuszzsír, zöldborsófehérje, búzafehérje, szójafehérje, szójaliszt, és akkor csak most jönnek az adalékanyagok. Ebből is adtak hozzá bőven -  a tartósítószertől kezdve az aromákon át az emulgeálószerekig minden megtalálható a készítményben, szóval összetételét tekintve az adalékanyagok szempontjából nem sokban különbözik egy virslitől.

Semmi természetes, mégis környezetkímélő

Fontos tehát tudni, hogy egy többszörösen feldolgozott élelmiszerről van szó. A gombán kívül nincs nagyon benne olyasmi, amit ne mesterségesen állítottak volna elő. Ennek ellenére állítólag a készítmény gyártása környezetbarát, minimális környezeti terheléssel jár, víztakarékos és alacsony szén-dioxid-kibocsátással jár. 

lidl-muhus cikkbe2

Érzetek főzés közben

Egy sima paradicsomos ragut készítettem belőle, mivel így pirítás közben natúr mivoltában is volt szerencsém megkóstolni, viszont úgy éreztem, inkább ragu formájában fogom tudni eladni a családomnak.

Kibontottam a csomagolásából. A készítmény rózsaszín. Miután olvastam a hátoldalán, hogy a cékla okozza, már nem féltem, de azért enélkül az előismeret nélkül nem igazán tűnt volna hússzínűnek, inkább amolyan unikornis eledelnek. Pirítás közben enyhe savanykás illat csapja meg az orrot, nem kellemetlen, de szokatlan. Kevergetve egészen hússzerű, legalábbis a szemnek mindenképp, és a tapintása is olyasmi. Vizet viszont nem dob ki magából. A csomagoláson jelzettek szerint kb. 6 perc sütögetés után megkóstoltam. Szerencsére semmiféle íze nincs, az állaga viszont tényleg hasonlít a húséhoz, ezért bátran nekiálltam fűszerezni, adtam hozzá római köményt, sót, fűszerpaprikát és egy konzerv darabolt paradicsomot öntöttem a nyakába, vele rotyogott még tíz percet.

lidl-muhus cikkbe1

A bevetés

Engem nem lehetne vele becsapni, de el kell ismerni, hogy állagban és küllemben is kísértetiesen hasonlít a darált húshoz, leszámítva, hogy semmiféle íze nincs, ezen a hiányon pedig a sok fűszer sem igazán segít. Én a részemről akkor sem vennék ilyesmit, ha egyáltalán nem ennék húst, sokkal szívesebben helyettesíteném lencsével, csicseriborsóval, padlizsánnal, gombával vagy más finom növényi alapanyaggal az állati eredetűt. Ezek természetesek, adalékanyag-mentesek és van saját, igazi ízük. Ha esetleg valaki már olyan rég nem evett húst, hogy iszonyúan hiányzik neki, de már voltaképp el is felejtette annak igazi ízét, akkor jól jöhet egyszer-egyszer, amolyan nosztalgiázás céljából.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük