Olyan egészséges, hogy már gyanús, és ráadásul finom is, mi az? Hát persze, hogy az avokádó
Eredeti avokádókrém recept

Legolvasottabb cikkek
Ez is érdekelhet
Friss és ropogós

Pár évvel ezelőtt, amikor divatba jött nálunk ez a gyümölcs, kétféle ember létezett: az egyik, aki imádja az avokádót, a másik pedig, aki még soha nem kóstolta. Most meg már van a harmadik is: aki borzasztóan frusztrált, mert legszívesebben avokádót enne avokádóval, de az erkölcsei nem engedik. Bizony, ilyen szempontok is vannak, de most megpróbálunk ettől elvonatkoztatni, és egyben bemutatni az eredeti avokádókrém receptjét.

Szinte már bárhol beszerezhető az avokádó, mégis kevesen tudják, hogy milyen elképesztően finom ételeket lehet belőle elkészíteni pillanatok alatt. A legtöbben a mexikói változatát a guacamolét ismerik, de ezen kívül még rengeteg kulináris finomság alapanyaga. Spanyolországban és Mexikóban előszeretettel adják pár hónapos gyerekeknek, mert pár perc alatt elkészíthető belőle a „papi”, tele van telítetlen zsírsavakkal és magas a vastartalma.

Ahogy Váncsa mester mondja, annyira egészséges, hogy a tyúkszemtől a teniszkönyökig mindent gyógyít. Ezzel szemben áll az a tény, hogy sajnos egyáltalán nem egy etikus élelmiszer. A világ egyre nagyobb avokádóéhségének csillapítására a mexikói farmerek esőerdőket irtanak ki, amik számos veszélyeztetett állatfajnak adnak otthont. Ráadásul a termelés vízigénye is kiemelkedően magas, nem beszélve a gyümölcs világ másik végére szállításának a karbonlábnyomáról. 

Mi ebben az újdonság?

Igaz, ugyanezt elég sok gyümölcsről el lehet mondani, a kávétól a banánig, úgyhogy próbáljunk ettől elvonatkoztatni, és a jó dolgokra koncentrálni (valamint nem avokádót enni avokádóval, hanem csak módjával fogyasztani). Íme a recept, ami biztosan beválik.


Avokádókrém

3597396 1a0ca1fa54d9b6e95af9de0dc7912227 wm

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 2 darab avokádó
  • 2 darab fokhagyma
  • 1 darab lilahagyma kisebb
  • 5 darab koktélparadicsom
  • 1 darab lime leve
  • 1 darab korianderzöld
  • 1 csipet
  • 1 csipet cayenne bors
  • 1 teáskanál olívaolaj
Recept idők

Elkészítés:

Az avokádót törjük össze egy villával és adjuk hozzá a kevés olajat és a lime levét.

Ezután keverjük hozzá az apróra vágott paradicsomot, lilahagymát, koriandert és a cayenne borsot (chili por) és a sót.

Pirítóssal vagy friss zöldséggel tálalja.
Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük