Hogyan sűrítsem a főzeléket liszt nélkül? Négy lehetőséget is mutatunk

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A menzán sosem szerettem a főzelékeket, mert annyi liszt volt bennük, hogy megállt benne a kanál. Ez mondjuk különösen a tök-és a zöldbab főzeléknél volt rettenetes élmény. Amikor elkezdtem főzni tanulni, éppen útnak indult a gasztroforradalomnak nevezett hullám, ami, bár sajnos azelőtt megtorpant, hogy valódi változást hozott volna a menzákon és kifőzdékben, engem legalább megtanított főzeléket sűríteni, ésszel.

Staubolás, rántás, lisztes habarás: voltaképpen nincs ezekkel az eljárásokkal semmi baj, ha ésszel csináljuk. Kevés liszttel, ízléssel sűrítve sokkal jobb lesz minden főzelék, hiszen nem kell, hogy szilárd legyen a zöldségeket körülölelő szósz, éppen elég, ha nem teljesen folyékony. A túl sok liszt nem csak egészségtelen, de az állagot  is elrontja, sőt, a zöldség ízét is elnyomja. Van egy csomó olyan lehetőség, amivel szebben, gusztusosabban és egyben egészségesebben sűrítihetőek a főzelékek.

Étkezési keményítő

Ha már sűrítés, nekem sokkal jobban bevált az étkezési keményítő erre a célra. Szebben, vékonyabban gazdagítja a levet, az könnyebb marad és ráadásul sosem lesz csomós. Elég néhány evőkanálnyi hideg folyadékkal kikeverni, és a főzelékhez önteni. Zöldborsó főzeléknél, zöldbabnál, töknél is ez a legjobb megoldás.

dsc 2209

Krumpli

A zöld levelesekből - kelkáposztából, leveles kelből (a képen), spenótból, sóskából készült főzelékeket krumplival szoktuk főzni. Na de ha már van az ételben egy ilyen magas keményítő tartalmú zöldség, akkor minek bele még lisztet is tenni? Teljesen felesleges, elég egy krumplinyomóval belenyomkodni a főzelékbe főtt kockák egy részét, így a krumpli fogja besűríteni a főzelék saját levét. A krumplit azonban turmixolni sosem szabad, mert ragacsos, nyúlós szörnyűség lesz belőle.

Hüvelyesek

A hüvelyesek, mint a bab, lencse, csicseriborsó, sárgaborsó annyira sűrűek, hogy semmiképp nem igénylik liszt vagy bármi más segítségét azok a főzelékek, melyek belőlük készülnek, egyszerűen hagyni kell, hogy maguktól besűrűsödjenek.

Botturmix

Kedvenc módszerem a magával sűrítés. Ez a módszer bármelyik főzeléknél működik. Fontos, hogy a lehető legkevesebb folyadékkal készüljön, annyival csak, amennyi éppen ellepi a zöldségeket. Amikor minden megfőtt, két-három merőkanállal kiveszek a főzelék sűrűjéből, de adok hozzá egy kanállal a levéből, vagy hozzáadom azt, amivel épp gazdagítani szeretném az ételt - tejfölt, tejszínt, kókusztejet. Így turmixolom le nagyon alaposan. Az így egyneműsített részt a főzelékhez öntöm, és elkeverem. Ha még ekkor sem tűnik elég sűrűnek, még egy további evőkanálnyit leturmixolok, és azt is a láboshoz keverem. A végtelenségig persze nem folytatható ez a folyamat, különben krémleves lesz a főzelékből, szóval időben érdemes megállni.

Ezt is szeretjük