Szüntesd meg a kellemetlen szagokat a hűtődben – A természetes módszerek is működnek

frigóka cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A nagy létszámban látogatott helyeken, mint például a munkahelyen, a közös használatú hűtőszekrény mindig viták forrása, és nemcsak azért, hogy ki mit eszik ki belőle, hanem azért is, hogy ki mit hagy benne, kellemetlen szagokat hagyva hátra.

Egy átlagos család hűtőszekrénye legtöbbször dugig van pakolva, és bizony előfordul, hogy akár az ételek helytelen tárolása miatt, akár amiatt, hogy egy észre nem vett maradék megromlik, kellemetlen szag kezd terjengeni. Sajnos ez a bűz nem száll ki az ajtó nyitogatásával, hanem egyre inkább beeszi magát a hűtőbe. 

A hűtőszekrény mellett a mélyhűtőrészre is oda kell figyelned, nemcsak a szagokra, hanem arra is, hogy ne jegesedjen túlságosan, hiszen akkor nemcsak a teljesítményére, hanem az áramfogyasztásra is hatással lesz. Nézd meg, hogy nem valami probléma áll-e a jegesedés hátterében.

A szagok ellen pedig szintén létezik többféle – természetes – megoldás, amely megszünteti a kellemetlenségeket. Érdemes a megelőzésre is figyelmet fordítanod, és mindent, amit beteszel, mindig jó alaposan letakarni. Arra is figyelj, hogy nem mindent lehet hűtőben tartani, ezeket a gyümölcsöket, zöldségeket például inkább tárold a kamrában hűvös helyen. 

frigócska belső

Ecet

Az ecet igazi univerzális tisztító- és fertőtlenítőszer, vízkőtlenítésre is kiváló, de a kellemetlen szagokat is megszünteti. Ne tisztán, hanem hígítva használd: egy tálban keverj össze 1:3 arányban ecetet és vizet, majd töröld át a polcokat. Hígítás nélkül is használhatod, önts egy keveset egy tálba, és hagyd benne a hűtőben egy éjszakára. 

Citrom

A citrom szintén az egyik leggyakrabban használt szagtanító, zsír- és vízkőoldó. Most nem a levét kell használnod, hanem csak vágd félbe, kapard ki a belsejét és töltsd tele sóval. Tedd a hűtőbe, és másnapra nem lesz büdös. A citrom rostjaiból pedig készíts limonádét. 

citrom tisztítás álló

Szódabikarbóna

A szódabikarbónát az ecethez hasonlóan szintén kétféleképpen használhatod. Tegyél egy keveset egy tálba, és tedd a hűtő egyik polcára. Időnként cseréld frissre. Ha vízzel hígítod, akkor pedig szivaccsal vagy ronggyal töröld át az oldattal a polcokat és az ajtót. Így nemcsak szagtalanítasz, hanem fertőtlenítesz is.

Kávézacc

A kávézaccot tedd egy tálba, majd rakd be a hűtőbe, és szintén eltünteti a szagokat.

Sós víz

Ennél nincs is egyszerűbb, készíts egy adag sós vizet, és mosd át vele a hűtő belsejét. 

sós víz belső

Ecet és szódabikarbóna

Ha még erősebb hatásra vágysz, akkor keverj az ecetbe szódabikarbónát, így egyszerre szagtalanító és fertőtlenítő folyadékot kapsz, és így az ecet zavaró szaga is tompul. 

Pro tipp: Morzsolj levendulát egy szórófejes üvegbe, öntsd fel citromlével és vízzel, és ezzel a keverékkel mosd át a hűtő polcait. 

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük