10 szomjoltó, frissítő nyári ital – Nem csak a víz hidratál

limonádé cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Mindannyian tudjuk, hogy a vízivás és a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, főleg melegben, mindennél fontosabb, és nemcsak a hidratáltságban segít, hanem az emésztésben is szerepet játszik, sőt, a bőrnek is szüksége van rá.

A szakértők szerint naponta közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter vizet kellene meginniuk, hogy a test megfelelően hidratált maradjon. Az ember vízszükséglete is több tényezőtől függ, életkortól, testtömegtől, az egészségi állapottól, az időjárástól és a fizikai igénybevételtől. Egy felnőtt ember testtömegének 60 százaléka víz, és már néhány százalékos veszteség is fejfájást és fáradtságot okozhat. 

Folyadékbevitelnél arra is ügyelnünk kell, hogy az olyan italok, mint a kávé, vizet vonnak el a szervezetből, így ezt is pótolnunk kell. A folyadékbevitelünk 20-30 százalékát ételekből fedezzük, de a többit folyadékkal kell pótolnunk. Bármennyit is iszunk, nem szabadna megvárni, amíg szomjasak leszünk, mert akkor már a szervezet problémát jelez.

De mi van akkor, ha unjuk a vizet? Szerencsére számos megoldás létezik anélkül, hogy cukros üdítők után kelljen nyúlnunk. Ezekben az italokban csupa friss gyümölcs és zöldfűszer van, nagyon könnyen elkészíthetőek, mindössze annyi a titkuk, hogy megfelelő ideig kell állni hagyni őket, hogy az ízek összeérjenek. 

Frissítő és egészséges nyári italok

Görögdinnyés-bazsalikomos ital 

A görögdinnyénél kevés gyümölcs hidratál jobban. A bazsalikom egy igazán finom és aromás fűszernövény, amelyet könnyed salátákba és olaszos ételekbe is tehetünk, de limonádékba is szuper választás, például görögdinnyés italba. Adjunk 60 gramm felkockázott dinnyét és 6 bazsalikomlevelet 1 liter vízhez. Jól nyomkodjuk ki/pürésítsük le, hogy szinte egyneművé váljon az italunk. 

görögdinnye és bazsalikom ital

Őszibarackos-szilvás ital

Ha rajongunk az édes ízekért, de nem akarunk mesterséges és agyoncukrozott italokat fogyasztani, akkor ezt a szilva- és őszibarack-kombinációt nekünk találták ki. Egy őszibarackot és egy szilvát negyedeljünk fel, adjunk hozzá néhány darab mentavirágot. Mindezt tegyük bele egy liter vízbe. A mentaleveleket zúzzuk össze, hogy minél jobban érezni lehessen az ízét. Hagyjuk állni egy órát behűtve vagy szobahőmérsékleten. 

Almás-fahéjas ital

Ha nagyon melegünk van és kicsit szeretnénk a hűvösebb őszbe repülni, akkor készítsünk almás-fahéjas üdítőt. Egy fél apróra vágott almát, egy fél apróra vágott körtét és egy rúd fahéjat adjunk 1 liter vízhez. Keverjük jól el, hagyjuk pihenni. 

Alma-narancs ital

Ennek az italnak az íze kicsit hasonlít az almás ciderre. Egy fél apróra vágott piros almát, két szelet narancsot, egy rúd fahéjat és néhány szem szegfűszeget adjunk egy liter vízhez.

Grapefruit és rozmaring

A rozmaring és a grapefruit ízét biztosan szeretni fogjuk együtt. Egy negyed grapefruit és néhány szál összezúzott rozmaring szükséges egy liter vízhez, illetve persze a megfelelő ideig tartó pihentetés. 

Uborkás-mentás limonádé

Ez egy igazán frissítő és hűsítő recept. Egy liter vízhez csak apróra vagy karikákra vágott uborkát és egy marék mentalevelet kell hozzáadnunk, majd legalább egy órán keresztül hűtőben vagy szobahőmérsékleten pihentetni, hogy az ízek összeérjenek. Minél tovább hagyjuk állni, annál finomabb lesz.

uborkás mentás ital

Kókusz-ananász ital

Ez az ital tulajdonképpen egy alkoholmentes piña colada, de sokkal frissítőbben hat, mert az alkohol mellett a tejszínt is kihagyjuk belőle, lime-mal tesszük még pikánsabbá. 120 gramm feldarabolt ananászt és 120 gramm feldarabolt kókuszdiót és néhány karika lime-ot keverjünk 1 liter vízhez, így hagyjuk állni.

Eper-bazsalikom ital

A görögdinnyéhez hasonlóan az eper és a bazsalikom kombinációja is tökéletes. 1 liter vízhez adjunk 120 gramm összevágott epret és tetszőleges mennyiségű összetört bazsalikomlevelet. 

Mangó-málna ital

A mangó és a málna kombinációja kevés gyömbérrel keverve tökéletes frissítő. Egy mangót hámozzunk meg és daraboljunk fel, adjunk hozzá 200 gramm málnát és egy kevés apróra vágott vagy reszelt gyömbért. Tegyük bele egy liter vízbe, majd hagyjuk az ízeket összeérni.

Cseresznye-lime ital

Ez nem egy szokványos ízkombináció, de ha szeretjük a fanyar ízvilágot, akkor biztosan tetszeni fog. Adjunk hozzá 1/4 csésze cseresznyét (áttörve) és 4 szelet lime-ot (magok és héj nélkül) 1 liter vízhez. Jól keverjük meg, hagyjuk legalább egy órán keresztül állni szobahőmérsékleten vagy hűtőszekrényben.

Ha pedig még mindig szeretnénk új ízeket kipróbálni, készítsük el a legfinomabb limonádét.

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük