
Mennyei baszk sajttorta: kívül pirultra, belül krémesre sül

A megjelenése miatt égetett sajttortának is szokták nevezni a feltűnő finomságot, mely kívül repedezett, barnára pirult, belül pedig lágy és krémes.
Sajttorták közül ez az egyik legfinomabb, és ezt a legegyszerűbb elkészíteni, bár az égetett külső elsőre ijesztőnek tűnhet. Nem konyhai malőr miatt ilyen pirult, ez a lényege, mivel nagyon magas hőfokon készül a finomság.
A karamellás, krémes torta az észak-spanyolországi San Sebastianból származik, a helyiek és a turisták is imádják. Hagyományosan magában fogyasztják, de ha szeretnéd, édes krémmel is nyakon öntheted, vagy szezonális gyümölcsökkel dobd fel a desszertet.
Baszk sajttorta

Hozzávalók 4 személyre
- vaj vagy olaj a forma kikenéséhez
- 800 g krémsajt
- 220 g cukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 2 evőkanál liszt
- 200 g tejföl
- 4 darab tojás
- 1 evőkanál vaníliakivonat
Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 220 fokra.
Vegyünk elő egy tortaformát (20 cm átmérőjű), kenjük ki vajjal, majd a zsiradékra helyezzünk duplán sütőpapírt. Miután az első réteget belehelyeztük (a papír nyugodtan kilóghat a formából), a formát fordítsuk el 45 fokkal, majd helyezzük bele a másik réteg papírt.
A krémsajtot a cukorral és a vaníliás cukorral együtt helyezzük keverőtálba, és gép segítségével keverjük össze úgy, hogy a cukrok teljesen felolvadjanak. Ezután adjuk hozzá az összes többi hozzávalót, keverjük simára, utána öntsük a kibélelt formába.
A betöltött formát egyszer vagy kétszer ütögessük a munkalaphoz, így nem maradnak légbuborékok. Toljuk az előmelegített sütőbe, süssük 30-35 percig.
Az elkészült finomságot a formában tartva hűtsük ki.
Fotó: Getty Images
Olvasd el ezt is!