Fogadjunk, te is tudni akartad, létezik-e padlizsánleves. Hát persze!
Padlizsánleves izraeli recept alapján

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Levest még nem készítettünk padlizsánból, de ami késik, nem múlik. Igazi levesrajongó lévén, természetesen csak idő kérdése volt, hogy ezt is kipróbáljuk, és nem bántuk meg.

A recept honnan máshonnan jött volna, mint (nem, nem Erdélyből, hanem) Izraelből, ahol szintén nagy rajongói a padlizsánnak. Kicsit izgultam, hogy lesz-e benne olyan hozzávaló, amit itthon nehéz beszerezni, (nehéz = nem lehet megvásárolni a legközelebbi szupermarketben), de szerencsére semmi ilyesmiről nem volt szó.

Mivel itthon éppen terem a padlizsán, és hetek óta címkézem fejben, hogy melyik, egyre csak hízó lila csüngőből mit fogok készíteni, úgy döntöttem, hogy a levesnek szánt darabok készen vannak, mehetnek a fazékba. Vagyis előbb a sütőbe, mert a padlizsánleves úgy kezdődik, hogy előbb pépesre sütjük a padlizsánt. Ez a lépés nekem sok mindent megmagyarázott, és egyben meg is nyugtatott: nem tök ízű lesz a leves, hanem padlizsán ízű.

Levesbetétnek pesztó, óyeah!

A másik izgalom pedig a levesbetétnek használt pesztó. Mivel a bazsalikom is pont fénykorát éli, nem olyan nagy kaland elkészíteni pár evőkanállal. Én mondjuk ezen a procedúrán a hétvégén át is estem, úgyhogy most ipari mennyiségű pesztó van itthon. (Csak jelzem, hogy a fenyőmag nem kötelező tartozék, hanem az is csak egyfajta pesztó, amiben fenyőmag van. Szerintem nem éri meg az árát, annyira nem finom, mind amennyire drága, úgyhogy én simán szoktam helyettesíteni napraforgó maggal, tökmaggal, vagy bármivel, ami éppen akad itthon. Mondjuk ettől Andi biztosan a szívéhez fog kapni, de majd viszek neki kóstolót, hogy meggyőzzem.)

Padlizsánleves

padlizsán leves

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 2 darab padlizsán
  • 2 darab hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 darab zödségleveskocka (bio)
  • 2 evőkanál bazsalikom levél apróra vágva
  • 0.5 evőkanál szárított kakukkfű vagy oregánó
  • 6 evőkanál pesztó
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • kevés tejföl
  • ízlés szerint só&bors
Recept idők

Elkészítés:

Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra.

Vágjuk félbe hosszában a padlizsánokat, és vágjuk be a húsukat a héjáig. Tegyük sütőlemezre, kenjük meg olajjal, és süssük őket puhára. Az sem baj, ha barnulni kezd.

Közben vágjuk fel apróra a hagymát, a fokhagymát és a bazsalikomot.

Kanalazzuk ki a puha gyümölcshúst egy tálba.

Forrósítsunk 3 evőkanál olajat egy fazékban, dinszteljük meg rajta a hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a padlizsánt, és töltsük fel vízzel (vagy alaplével) a fazekat. Adjuk hozzá a fűszereket is, és forraljuk fel a levest, majd lassú tűzön főzzük tovább még tíz percig.

Végül nyomjuk bele a botmixert, és pépesítsük.

Tálaláskor adjunk hozzá tejfölt, levesbetétnek pedig kanalazzunk bele pesztót.

Fotó: Shutterstock

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük