Főzzél medvehagymás fasírtot levesbe!
Húsgombóc levesbetétnek

4
Nyomtatás
Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

A medvehagyma mindenbe jó, a pogácsától a pesztóig, a levestől a palacsintáig bármibe bele lehet tenni, feltéve, hogy szeretjük az ízét. Valamint, ha bevállaljuk, hogy sajnos egész nap bűzleni fogunk tőle. A főzés viszont sokat enyhít a bukéján, szóval, ha azt szeretnénk, hogy meg is legyen az érzés, de ne is hagyjon nyomot az egész napunkon - és még egy finom levesünk is legyen, akkor készítsünk medvehagymás húsgombóc levest.

Egy kis szerencsével még sikerül elkapni a medvehagyma szezon végét. Aki olyan helyen lakik, az akár magának is szüretelheti az erdőben a leveleket, aki viszont nem, az kénytelen jó drágán megvenni a piacon, vagy a szupermarketben. Utóbbi nem biztos, hogy az elsődleges frissesség szinonimája, hiába, az élethez és a főzéshez szerencse kell, nem kevésbé a friss alapanyagokhoz. Főleg, ha friss, zöld levelekről van szó. 

A medvehagymás húsgombóc tulajdonképpen egy klasszikus levesbetét, egy kissé átdolgozva. Vagy, akár úgy is mondhatjuk, hogy egyfajta főtt fasírt. Lényeg, hogy egy így felturbózott levessel simán jól lehet lakni, már-már egytálételként viselkedik. 

Koncentrálj a fasírtra!

Az eljárás is pontosan ugyanaz, mint a fasírtnál, csak a végén, ahelyett, hogy forró olajjal bűvészkednénk, egy nagy fazék levesbe dobjuk bele a gombócokat. Így lesz a világ legegyszerűbb leveséből a legmenőbb. 

Medvehagymás húsgombóc

medvehagymás húgombócleves

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 20 dekagramm marha/sertés darált hús
  • 1 darab tojás
  • 0.5 darab vöröhagyma
  • 0.5 darab zsemle
  • 2 deciliter tej
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 csipet só, bors, chlili
  • 5 darab medvehagyma
Recept idők

Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk és kevés vajon megdinszteljük.
A zsemlét tejbe áztatjuk, a darált húst megsózzuk, borsozzuk, aprítógépbe kanalazzuk.

Hozzáadjuk a vöröshagymát, a tejbe áztatott zsemlét, és a tojást. Összedolgozzuk. Hozzáadunk chilit és aprított medvehagymát, valamint annyi zsemlemorzsát, hogy gombócokat tudjunk formázni.

A levesből kimerünk egy másik fazékba és megfőzzük benne a gombócokat kb. 20 perc alatt. Levesbetétként tálaljuk.

Az eredeti receptet az Illatok a konyhámból blogon olvashatjátok. Most, hogy lassan itt a sok friss gyümölcs, ideje felhasználni a konyhában maradt befőtteket, például meggyes-mascarponés pite formájában, vagy itt van ez az avokádós-tonhalas szendvicskrém a blogról, amit szintén érdemes kipróbálni. 

Kép forrása: illatokakonyhambol.blog.hu

Ezt is szeretjük
Kövess minket Tiktokon is!
@sobors.hu
Kövess minket az Instagramon