8 étel, ami másnap még finomabb lesz: munkahelyre és iskolába is viheted őket

bolognai spagetti cover
Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

Az biztos, hogy a töltött káposzta felmelegítve még jobb, mint frissen, de vannak még olyan ételek, amelyeknek kifejezetten jót tesz, ha nem rögtön fogyasztod el őket. Hagyd őket egy napig a hűtőben, hogy jobban összeérjenek az ízek.

A legtöbb ételt azon melegében érdemes elfogyasztani, nemcsak élvezeti, hanem élelmiszer-biztonsági okokból is. Mint minden esetben, itt is vannak kivételek, vagyis olyan fogások, amelyeknek kifejezetten jót tesz, ha másnap, újramelegítve fogyasztod el őket. Nemcsak a klasszikus karácsonyi töltött káposztára igaz ez, hanem szerencsére elég sok ételt ehetsz így. 

A pizzát mindenki inkább frissen eszi, mert újramelegíve gumis állagot kaphat. Pedig léteznek olyan módszerek, amelyekkel a másnapos pizza is élvezhető, itt elolvashatod őket. Én a húslevest sem szeretem felmelegítve, de ha mégis így eszem, akkor nagyon ügyelek arra, hogy a tűzhelyen forrásig, pár percig rotyogtassam. Ezt még a nagymamámtól tanultam, azóta is betartom.

Nem lehet persze messzemenő következtetéseket levonni, de azoknak a fogásoknak a nagy része, amelyekből egyszerűen nem lehet egy adagot készíteni, szerencsére jó másnap is, felmelegítve. 

chili con carne álló

Darált hússal rakott karfiol 

A rakottasokat is érdemes nagyobb adagban készíteni, a maradékot újra fel tudod melegíteni a sütőben. Az, hogy milyen húst teszel bele, rád van bízva, készíts pörköltalapot, keverd össze rizzsel, úgy forgasd a zöldséghez. A sajttól csak szaftosabb lesz, de vigyázz, ne süsd túl, mert akkor kiszárad. A karfiolos rakottas nagy kedvenc, sok tejföllel tálald. 

rakott karfiol

Rakott kel

A másik nagy kedvence a rakott kel, amelyet sokan csak étteremben kérnek, mondván, pepecselős az összeállítása. Ennek a fogásnak a sok tejföl a lelke, de ebbe a változatba sajt és panko morzsa is került. Arra ügyelj, hogy a kelkáposzta leveleit blansírozd sütés előtt. Szintén ügyelj rá, hogy a rakott kelt ne süsd túl, hogy kellőképpen szaftos maradjon. 

rakott kel

Csülkös bableves

Amennyire a húsleves újramelegítése nem szerencsés, a bablevesé nagyon is az. Ez a változat káposztával készül, kicsit savanykás ízvilágú, sűrű és nagyon tartalmas. A savanyú káposztás bablevestől biztosan jóllaksz, másnap pedig folytathatod az evést az újramelegített, még finomabb fogásból. 

csöóülkös bableves

Chilis bab

Készüljön akárhogy, kukoricával vagy nélküle, pulykából vagy marhából, a chilis bab nagy kedvencem. Sőt, másnap lesz igazán finom, amikor összeérnek az ízek. A készítésénél sem szabad kapkodni, mert akkor lesz az igazi, ha szépen, lassan rotyogtatva érnek össze az ízek, úgy lesz sűrű és fűszeres a szaft. A fűszereket nyugodtan adagold érzéssel, kóstolgasd közben. A chilis babot nemcsak húsos, hanem vega változatban, például sütőtökkel is készítheted, úgy is nagyon intenzív lesz a végeredmény.

chili con carne álló1 ok

Húsgombócos spagetti

Ennek a fogásnak az eredetijét valószínűleg amerikai olasz bevándorlók készítették először a 20. század elején, de azóta töretlen a sikere Amerikában. A húsgombócos spagetti nagy mennyiségben is könnyen elkészíthető, szerethető és nem utolsósorban többször is melegíthető étel. 

húsgombócos spagetti

Bolognai spagetti

A tésztaételek közül a bolognai ragu is újramelegíthető, természetesen a tészta nélkül, azt mindig frissen főzd ki hozzá. A szószból viszont készíthetsz nagyobb mennyiséget, mert ha nem tésztára teszed, a lasagne rétegezéséhez is felhasználhatod később.

bolognai

Marhapörkölt

A marhapörkölt készítését sem szabad elkapkodni, a lényeg a sűrű szaft, amelyet úgy érhetsz el, ha nem sajnálod a hagymát és hagyod, hogy közepes vagy kis lángon, lassan főjön az étel. A klasszikus marhából készül, de főzheted sertésből is. A személyes kedvencem a zúzapörkölt, amelynek szintén a türelem a titka, hiszen a zúzának idő kell, amíg vajpuhára fő. 

marhapörkölt

Pirított zöldséges kuszkusz

Kicsit könnyedebb vizekre evezve egy köretet is mutatunk, amelyet sok pirított zöldséggel keverve másnap salátaként is fogyaszthatsz. A kuszkusz nagyon egészséges és nem utolsósorban egy kis változatosságot kínál a rizs-krumpli után. Ennek a salátának sem árt, ha áll, hiszen összeérnek benne az ízek. 

Fotó: cover: Getty Images, belső: Getty Images, Ács Bori, Botos Claudia / Sóbors

Ezt is szeretjük
Kövess minket az Instagramon