Romantikus közhely, vagy tény, hogy jobb és táplálóbb a helyi élelmiszer?
Helyükre tesszük a dolgokat

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Mi emberek, akárcsak a hangyák, mindenhol ott vagyunk, és az életünk állandó sürgés-forgás az ételért. Ám a hangyákkal ellentétben, az emberi népesség egyre nő és nő, miközben egyre távolabb és távolabb kerülünk a saját élelmiszereinktől.

Az étel definíció szerint az, ami valaha élt és mozgott, és minél közelebb van ehhez az állapothoz, minél kevesebb ipari procedúrán esett át, annál értékesebb és táplálóbb. De miért is van ez így? Nézzünk a dolgok mögé, elmagyarázzuk.

Az iparosodás korában bekövetkezett népességrobbanással együtt járt a világ egyre nagyobb élelmiszer szükséglete, amit a korszerű élelmiszeriparnak többé-kevésbé sikerült is megoldania a saját módszereivel. Ma már képesek hat hét alatt, akár télen is csirkehúst előállítani, egész évben folyamatos a tej ellátás, a nagyüzemi mezőgazdaság pedig bőven locsolja a vegyszereket a földekre a megfelelő terméshozam érdekében.

Csak hát, miközben az élelmiszerhiányt sikerült megszüntetni, elveszítették a fogyasztók bizalmát, és egyre többen vannak, akik a nagyüzemi termelés helyett az általuk biztonságosnak és egészségesnek hitt élelmiszereket keresik folyamatosan.


Tejüzem. Fotó: Shutterstock

Itt az idő, hogy visszatérjünk, legalább gondolatban az iparosodás előtti időkre! Amikor egy helyi termelőtől vásárolunk, nemcsak a saját helyi közösségünk gazdaságát támogatjuk, hanem jobb minőségű élelmiszerhez is jutunk egyúttal. Ez egy akkora romantikus közhely, hogy már mindenki hallotta, a nagy kérdés csak az, hogy tényleg így van-e, és ha igen, akkor miért.

1. Mert a helyben termett élelmiszer táplálóbb

Nem sokkal a betakarítás után csökkenni kezd a zöldségekben és a gyümölcsökben felhalmozott tápanyagok mennyisége. Minél rövidebb idő telik el tehát a szüret és a fogyasztás között, annál több tápanyag jut nekünk. Ezért van az, hogy a helyi termelők tápanyagokban jóval gazdagabb ételt tudnak kínálni, különösen a világ másik feléről odaszállítotthoz képest.

Ráadásul, a hosszú szállítási időnek kitett terméseket nagy valószínűséggel mindenféle vegyi anyagokkal kezelték, hogy kibírják az utazást, és ne rohadjanak meg, mielőtt eladhatnák őket jó pénzért. Helló, mexikói avokádó!

piac

Fotó: Shutterstock

2. A helyi termék finomabb

A zöldségek és gyümölcsök íze annál jobb, minél frissebbek, tehát a legjobb módja annak, hogy maximalizáld az ízhatást az, hogy helyit vásárolsz. A helyben termett, hajnalban leszedett gyümölcsöt még aznap délelőtt, a frissessége csúcsán megvásárolhatod a piacon.

A tőled pár kilométerre termett gyümölcs nagy valószínűséggel a napon érett meg, nem pedig egy hűtőházban, egy hatalmas hajó gyomrában, az óceánon. A gyümölcsök cukortartalma az érés utolsó fázisában nő meg ugrásszerűen, ettől lesznek finomak. Ebből a szempontból tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között köszönt rájuk az érettség.

Minél rövidebb idő telik el a szedés és a megvásárlás között, annál kevésbé valószínű, hogy például viasszal kezelnék a gyümölcsöt. Szagoltál már frissen szedett almát? Még ott voltak rajta a kis pihéi, az illata pedig egyszerűen mennyei!

Sőt, ha teheted, inkább te magad szedd le, a friss levegőn végzett könnyű fizikai munkától, mint a gyümölcsszedés, még boldogabb és egészségesebb is leszel. Olyan, mint egy kirándulás az erdőben!

paradicsom

Fotó: Shutterstock

3. Gasztronómiailag csúcsterméknek számít a helyi

A helyi, organikus termelésből származó hús, sajt, tojás nemcsak remek ízű, hanem a lelki békédhez is hozzájárul: nem kell aggódnod a vegyszerek, hormonok és az antibiotikumok miatt, amelyek az ételeddel együtt a szervezetedbe kerülnek.

A tanyasi állattartás ráadásul olyan, hogy az állatok a saját természetüknek megfelelő módon élnek: a tyúkok kapirgálnak, a tehenek legelnek, a disznót turkálnak és dagonyáznak. Az így tartott "boldog" állatok húsa, teje és tojása sokkal finomabb, mint azoké, amelyek életükben nem láttak napfényt, és a zsúfolt tartásból eredő frusztráció miatt egymást marták egész életükben, a stressz okozta betegségeket pedig antibiotikumokkal kezelték ki belőlük.

tyukok

4. A helyi gazdák imádnak információt adni a termékükről

Vásároltál már helyi termelőtől? Nyilván nemcsak tíz tojást, vagy egy guriga kecskesajtot vittél haza, hanem egy csomó sztorit és receptet is, hogy hogyan készítsd el, hogy a legfinomabb legyen az ételed. A gazda, aki megtermeli az ételt, annak ez az élete. Mindent tud az állatairól, a kertjéről, bármit kérdezhetsz tőle, választ fog adni, mesélni fog.

Én például a piacon, az uborkaárus embertől tudtam meg, hogy hogyan kell kovászos uborkát készíteni, hogy ne puhuljon meg, a tejtermékes ember árulta el a tökéletes túrógombóc trükkjét, sőt, tőle tanultam meg túrót készíteni.

És természetesen nem probléma, ha vásárlás előtt meg szeretném kóstolni a sajtot vagy a kolbászt, a szőlőt, szilvát pedig egyenesen tukmálják, hogy nehogy megvegyem kóstolás nélkül. Rájöttem, hogy a termelők nemcsak a pénzt látják a termékükben, hanem egyenesen büszkék rá.

Innen nézve már tényleg nem tűnik annyira jó üzletnek a szupermarketekben kapható zöld mangó.

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük