Vajtól és tejszíntől krémes borsmártás: egyszerre lágy és pikáns

Kiskoromban nem tudtam elképzelni, hogy egy borsból, ráadásul egész borsszemekből készülő mártás finom lehet. Aztán egyszer ettem egy krémes, zöldborsos szószt, és az felülírta az addigi előítéleteimet.

A finom borsmártás titka abban rejlik, hogy nem kell - és nem is szabad - porrá őrölni a borsot, éppen csak felekbe, negyedekbe, kisebb darabokba törjük a szemeket, de maradhat pár darab egészben is. Így az ízük is jobban fog érvényesülni és az illatuk is zseniális lesz. Ehhez a legpraktikusabb egy kis mozsár, de ha nincs ilyenünk, akkor tegyük a borsszemeket egy zacskóba, és párszor menjünk át rajtuk egy sodrófával. 

A szósz pikantériáját a pirítás adja. Én elmondhatatlanul imádom a pirult bors illatát, az egész lakást belengi, utánozhatatlan az aromája. 

A mártásba worcestershire szósz és marhahús alaplé kerül, az előbbi elhagyható, azonban az utóbbi lételeme a borsmártásnak, úgyhogy ha nincs lefőzve alaplevünk, akkor vagy vegyünk egy nagy levegőt és álljunk neki, vagy vészmegoldásként használjunk leveskockát. De azt tényleg csak vészmegoldásként. A borsmártás egyébként mindenhez illik, sült, párolt zöldségek és húsok mellé is jó, de steakkel az igazi.