Az ínyencek székelykáposztája aszalt szilvával és kolbásszal

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Vannak dolgok, amik úgy jók, ahogy vannak, én mégsem bírok magammal, képtelen vagyok rá, hogy békén hagyjam őket - ilyen a székely káposzta is. A savanyú káposzta és a hús nekem kevés volt, így került még néhány dolog hozzá.

Egyáltalán nem mondom, hogy magában nem jó a székely káposzta, de az az igazság, hogy mióta egyszer megtörtént, hogy aszalt szilvát meg kolbászt tettem bele - sőt, még a végén néhány almát is hozzákockáztam -, azóta nincs kedvem eltérni ettől a szokástól.

Az édes ízek annyira jó kontrasztot képeznek a savanykás és sós mellé, hogy sokkal jobban kikerekedik így az egész. 

Azért is gondolom, hogy minderre jogom van, mert ez az étel az eredeti legendája alapján is egy kutyulmány. A történet szerint Petőfi Sándor barátja, Székely József vármegyei főlevéltáros betért kedvenc éttermébe, de már minden fogyóban volt, így összekevertette a vendéglőssel a káposztafőzeléket és a sertéspörköltet, ebből lett az Erdélyt sosem látott székelykáposzta.

Mint minden káposztás étel, ez is vaslábosban lesz a legfinomabb, akár a sütőben is sülhet, és másnap, újramelegítve a legeslegjobb.

Székelykáposzta aszalt szilvával és kolbásszal

székely káposzta szilvával almával

Hozzávalók 6 adaghoz

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 150 gramm füstölt szalonna
  • 500 gramm sertés lapocka
  • 200 gramm kolbász
  • 200 gramm aszalt szilva
  • 2 darab alma
  • 500 gramm savanyú káposzta
Recept idők

Elkészítés:

A szalonnát felkockázzuk és alacsony lángon kiolvasztjuk a zsírját. A hagymát felaprítjuk, a zsíron megfonnyasztjuk, megszórjuk a fűszerpaprikával, majd hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt. Kevergetve pirítjuk pár percig, majd jöhet a felkockázott lapocka. Fedő nélkül, olykor megkeverve hagyjuk együtt párolódni a dolgokat, majd leöblítjük a káposztát és a húshoz keverjük. Beletesszük a szilvát is, és felöntjük annyi vízzel, hogy félig ellepje. Alacsony lángon főzzük, míg minden majdnem puha lesz, ekkor kockázzuk hozzá az almát. További tíz percig pároljuk, mielőtt tálalnánk.

Fotók: Ács Bori/ Só& Bors

Ezt is szeretjük