Így készül az eszményi túrós batyu: sok töltelék, foszlós tészta

1
Nyomtatás
Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

Nemrég túrós táskát vettem a péknél, és egészen mélyen megrázott a pillanat, amikor a két borsónyi száraz túrómorzsa kigurult belőle, de még szomorúbb volt, mikor kiderült, hogy ez volt mind, nincs több. Pedig hát a lényeg itt a túró volna.

Sok krémes, habos, inkább savanykás, mint édes töltelék. Persze az is fontos, hogy a tészta finom és foszlós legyen, és éppen csak körbeölelje a rengeteg túrót. Ilyen túrós batyura vágytunk egy januári, szürke délutánon, és úgy gondolom, maximálisan sikerült teljesíteni a kihívást.

Az is lényeges, hogy se a tészta, se a töltelék ne legyen túl édes, úgyhogy csak kevés cukrot szoktam használni, viszont a túróba sok vanília és citromhéj kerül helyette. A formázástól nem kell megijedni, arra viszont érdemes figyelni, hogy a négyzet négy sarkát valóban összecsípjük, különben sülés közben szétnyílhatnak a batyuk.

Nehéz döntés előtt állunk, ha a mazsoláról van szó: legalább annyian gyűlölik a véletlenül felbukkanó mazsolaszemeket, mint ahányan imádják, úgyhogy érdemes végiggondolni a célközönség ízlését, mielőtt beleszórjuk. Jelen esetben nem került bele, mert bár külön szeretik, süteményben ráharapni utálnak a gyerekeim.

Túrós batyu

túrós batyu

Hozzávalók 6 adaghoz

  • 300 gramm finomliszt
  • 1.5 deciliter tej
  • 1 darab tojás
  • 25 gramm vaj
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 csipet
  • 0.5 zacskó porélesztő
  • 250 gramm túró
  • 2 darab tojás
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál búzadara
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 evőkanál citromhéj
  • 1 darab tojás a kenéshez
Recept idők

Elkészítés:

A tésztához a langyos tejben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, majd a sóval elkevert liszthez öntjük. Beleütjük a tojást, elkeverjük, míg össze nem áll, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat is, és addig gyúrjuk, míg sima felületű tésztát nem kapunk.

Huzatmentes helyre tesszük, és letakarva kelesztjük kb. 45 percen keresztül.

Közben összerakjuk a tölteléket. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat elkeverjük a túróval, a cukorral, a vaníliával, a citromhéjjal és a darával. A fehérjéket kemény habbá verjük, a túróhoz forgatjuk.

Amikor a tészta megkelt, vékonyra nyújtjuk, négyzet alakú darabokat vágunk belőle, a négyzetek közepére egy-egy kanál tölteléket teszünk. A négyzet sarkait középen összecsippentjük, jól összenyomkodjuk. Lekenjük egy tojással, és 180 fokosra előmelegített sütőben húsz perc alatt aranyszínűre sütjük.

Fotók: Ács Bori/Só&Bors

Ezt is szeretjük
Kövess minket az Instagramon