A klasszikus sertéspörkölt receptje
Egy nagy adag finom sertéspörkölttel mindenkit könnyen az asztalhoz tudsz csalogatni.
A magyaros étkek palettáján a brassói aprópecsenye nagy kedvenc. Az ízletes fogás eredetileg sertésből készül, azonban ma már a háztartásokban más hússal is szívesen kipróbálják. Nincs is ezzel semmi baj, hisz csirkéből vagy pulykából készítve is mennyei finomság kerülhet az asztalra. Sőt, van olyan változat, melyben zöldborsó és majoránna kerül az ételbe.
Ezt a kérdést nem egyszerű megválaszolni, több teória is fennmaradt. Az egyik szerint 1948-ban, egy vasútszakács készítette a Budapest-Brassó között közlekedő járatokon, de olyanról is olvasni egy 19. századi szakácskönyvben, hogy Brassóból származik a recept. És ennyivel nem ér véget a mese. Ismert olyan történet is, miszerint az ételt az óbudai Weiss kocsma tulajdonosának felesége készítette először Brassóy Károlynak, az asztalosmester születésnapjára, majoránnás fűszerezéssel. A zöldborsós változatról pedig az a hír járja, hogy Papp Endre egy 1950-ben megrendezett versenyre alkotta meg először.
A hagymát vágjuk finomra, majd dobjuk a forró olajra, és dinszteljük üvegesre.
Az összeesett hagymára dobjuk rá a tetszés szerint felkockázott húst, fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával.
A húst pirítsuk fehéredésig, majd adjuk hozzá a reszelt fokhagymát, majd 5 perc után öntsük rá a vizet és a borsót is adjuk hozzá. Az ételt főzzük addig, míg a hús puha lesz, a szaftja sűrű. (Az elkészítési idő a hús fajtájától is függ.)
A megtisztított krumplit vágjuk közepes kockákra, majd sós vízben főzzük félpuhára. Ezután süssük aranysárgára bő olajban, vagy sütőbe tolva, kevés olajjal egybeforgatva.
A kész krumplit és a húst forgassuk egybe, tálalásnál friss petrezselyemmel szórjuk meg.
Fotó: Getty Images
@sobors.hu