Hogyan tároljuk szakszerűen a teákat, hogy ne veszítsenek az aromájukból?

tea tárolás
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Egyik este megfőztem az utóbbi idők első teáját, amely kellemesen felmelegített. Hivatalosan is ősz van, legalábbis az én naptáram szerint.

Én abba a típusba tartozom, aki inkább hűvös időben és hidegben teázik. Ezért a napokban előkerültek a teásdobozok, filterek, és szépen kiválogattam belőlük a még illatozókat. 

Mert bizony a tea, legyen az szálas vagy filteres, a nem megfelelő tárolás során veszít az aromájából, megromlik, vagyis nedvesség éri, és onnantól kezdve nem tudjuk élvezni az ízét. Ezért kell ügyelni arra, hogy helyesen tároljuk. De mit jelent a teák esetében a helyes tárolás? 

Tartsuk szárazon

A tealevelek legnagyobb ellensége a nedvesség. A nedves környezetben tárolt tealevelek megpenészedhetnek, ezért tartsuk őket száraz helyen. Ne tartsuk őket a tűzhely közelében, mert az esetleg kiáramló gőztől nedvesek lehetnek. A mosogató alatti polcokra se tegyük, mert a mosogatás közben távozó víz ráfolyhat. 

Tároljuk állandó hőmérsékleten 

A túlzott hőhatás elpusztítja az ízeket, ezért a teákat tartsuk távol a direkt fénytől. Ne tegyük olyan ablak mellé, ahova besüt a nap. A sütő mellé se helyezzük, mert a nyitás-csukás közben kiáramló hő károsíthatja a teát. Hűtőben se tároljuk, mert bármennyire is sötét és hűvös a környezet, a hűtőben nedvesség éri.  Ráadásul miután kivesszük a teát, meg kell várni, hogy kicsit felmelegedjen, ami szintén minőségromlást eredményez. A legjobb, ha zárható dobozba tesszük, amit sötét, hűvös helyen tudunk tartani. 

Ne tegyük fűszerek mellé 

A tea olyan élelmiszer, amely a mellette lévő fűszerek, élelmiszerek illatát könnyen magába szívja. Ezért sose tároljuk kávé vagy fűszerek mellett.

tea

Megfelelő helyen és módon tárolva sokáig friss marad

Ha megfelelően tároljuk, a teánk sokáig megőrzi a frissességét és aromáját. A fekete teák akár két évig is tökéletesek maradnak, a zöld teáknak viszont maximum 8 hónap az eltarthatósági idejük. Érdemes kis címkéken feltüntetni a vásárlás idejét és a tea fajtáját. Ezeket ragasszuk a tároló dobozokra.  Érdemes kisebb adagokat vásárolni, hogy biztosan elfogyasszuk. 

Amikor tárolódobozt vásárolunk, a következőket ellenőrizzük:

  • Légmentesen zár? Csak a légmentesen záródó dobozban őrzik meg a frissességüket és aromájukat a teák. 
  • Könnyedén nyílik és záródik? Ne felejtsük el, hogy sokszor fogjuk nyitni-zárni őket, és nem mindegy, hogy mennyi időt töltünk ezzel a tevékenységgel. 
  • Nincs kellemetlen illata? Ha új, vagy ha már használtuk más célra a dobozt, akkor is alaposan mossuk el, szárítsuk ki, hogy a kellemetlen szagokat elűzzük. 
teácska

Lehetséges tárolási módok

Rozsdamentes fémdoboz

Erre akár régebbi süteményesdoboz is megfelel. Ezekben a dobozokban egyenletes hőmérsékleten és fénytől mentesen lehet tárolni a teákat. A legjobbak azok a fémdobozok, amelyeken egy kis ablakon be lehet kukucskálni, hogy lássuk a tartalmát. 

Fa- és bambuszdobozok

Ezek szép kínálódobozok, amelyekben sorakoznak a teák, és kiválaszthatjuk belőlük, amit megkívánunk. Ezeknek a dobozoknak átlátszó a tetejük, hogy látni lehessen, milyen fajták vannak bennük. 

Porcelán, kerámia vagy üveg

Ezek a tartók egyrészt nagyon szépek, másrészt egyenletesen tartják a hőt és nem engedik be a nedvességet. Egyre figyeljünk, hogy megfelelően záródjanak. 

Műanyag dobozok vagy zacskók

Ezek kevésbé szemet gyönyörködtetőek, viszont rettentő praktikusak, és ha zacskót választunk, helytakarékosak is. 

A teákat rendszerezhetjük hangulatunknak, fogyasztási szokásainknak megfelelően is. Például reggeli, délutáni, esetleg esti, nyugtató típusú teák szerint. Különválaszthatjuk koffeines és mentes teákra is, vagy egyszerűen csak típusuk szerint. 

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük