Ezért jó a vákuumos tartósítás: megmarad az ételek eredeti íze és színe

vakuum-technologia
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A vákuumról és annak hatásmechanizmusáról biztosan mindenki hallott már. Ha máskor nem is, legalább akkor, amikor a ruhákat pakolod el szezonváltáskor vákuumzsákokba, hogy helytakarékosan tudd őket eltárolni. De mi a helyzet az ételek vákuumos tartósításával?

Az úgynevezett vákuumtechnológia egy olyan rendszer összefoglaló neve, amely képes arra, hogy kiszorítsa a vákuumcsomagolásból a levegőt olyan szinten, hogy az oxigén szinte teljesen megszűnjön benne. 

Az oxigénről tudjuk, hogy az felelős az oxidációért: ez egy olyan folyamat, amelyben egy elem és annak atomjai oxigénnel egyesülnek, ezáltal új vegyületeket hoznak létre. Így keletkezik például a szén-dioxid és a kén-dioxid is. 

Az ételek megromlásáért nagy százalékban az oxigén a felelős. Az oxidáció folyamata ugyanis nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos kémiai és mikrobiológiai reakciók következtében az ételek elveszítsék illatukat, tápértéküket és színüket, romlásnak induljanak, végül pedig ehetetlenné váljanak. Ha azonban az oxigént ki tudjuk szorítani a csomagolásból, azzal meghosszabbíthatjuk az élelmiszerek élettartamát. 

vakuumos-tartositas

Mi a vákuumtechnológia lényege?

A vákuumtechnológia érdemi része abban áll, hogy teljesen légmentesítse a tartósítandó élelmiszert. Ezzel az eljárással nagyon hosszú ideig tárolhatsz el élelmiszereket, mivel levegő hiányában a mikroorganizmusok és a baktériumok többsége nem tud kialakulni, kifejlődni, így az élelmiszer sem tud bomlásnak és romlásnak indulni.

Miért jó még a vákuum?

Anélkül tartósíthatsz általa, hogy a tartósítandó élelmiszer veszítene az ízéből vagy az illatából, a színéről nem is beszélve. Gondoljunk csak például a szemes vagy őrölt kávékra. Jó okkal vákuumcsomagolják őket, hiszen így a kávé is sokkal hosszabb ideig meg tudja őrizni az aromáját, az ízről nem is beszélve.

vakuum-technologia

A tengeri gyümölcsök tartósítására szintén tökéletes, hiszen így kerülhet például a hazai boltok hűtőibe is tengerihal-filé és kagylók frissen. Ez a technológia amellett, hogy az oxigént teljes mértékben kivonja a csomagolásból, megakadályozza a természetes párolgás okozta nedvesség elvesztését is, így az ételek és alapanyagok nem száradnak ki és frissek maradnak.

A vákuumtechnológiának köszönhetően a gyümölcsök nem barnulnak be, a fagyasztott ételeknek nem lesz kellemetlen utóízük, a zsiradékok nem lesznek keserűek és a húsok sem színeződnek el.

vakuum-technologia

Mit jelent számokban a vákuumos tartósítás?

A számok makacs dolgok, szokták mondani. És nincs ez másként itt sem, amit most néhány hathatós példával szeretnék szemléltetni.

Vegyük például a húsokat, legye szó csirkéről vagy marháról. Ezek hagyományos csomagolásban kb. 2-3 napot bírnak ki a hűtőben. Ezzel szemben, ha vákuumcsomagolásban vásárolod meg és tárolod, az eltarthatóságuk csirkehús esetében 3 napról 15-re, marhahús esetében pedig 2 napról 8 napra növekszik. 

vakuum-technologia

A kekszek eltarthatósága vákuumcsomagolás nélkül mindössze 5 nap, vákuumcsomagolással viszont már akár 15 nap is lehet. Tartós élelmiszerek esetében a rizs és a kávé standard csomagolásban 120 napig szavatolható, míg vákuumcsomagolásban 365 napig is eltárolható. 

Szárított gyümölcsök esetében az átlagos 30 napról 90 napra tornászható fel az eltarthatóság, ha ezt a tartósítási módszert választod. 

Hosszabbítsd meg a tartósítást!

A vákuumcsomagolásos tartósításról talán kevesen tudják, de hűtéssel tovább növelhető az időtartama. Egészen pontosan akár 1-3 héttel is kitolható az eltarthatóság, minőségbeli veszteség nélkül.

vakuum-technologia

Eszközök a vákuumcsomagoláshoz

Nem kell megijedni, mert bár erre az ágazatra is már komplett iparág épült, az otthoni, hétköznapi eszközök piaca is egyre szélesebb választékkal rendelkezik.

A nagyüzemi gépek mellett, amelyek jóval nagyobb mennyiségű tartósítandó élelmiszerhez vannak kialakítva, az otthoni megoldások palettája is színes és megfizethető. 

vakuum-technologia

Egy olcsóbb, kompakt méretű vákuumcsomagoló gép már 5000 forinttól is elérhető, míg a drágábbak 12-16.000 forintnál kezdődnek. Használatuk egyszerű és gyors, és akár speciális vákuumfóliával is dolgozhatsz, hogy a technológiát megfelelő módon alkalmazd.

Emellett vákuumos ételtartó dobozokban is el tudsz tenni ételt, legyen szó egy levesről vagy főételről. Ehhez is kapható speciális, vákuumos doboz, amelyhez tartozik egy eszköz, amivel kiszívható a dobozból az oxigén. 

Fotók forrása: Getty Images 

Ezt is szeretjük