Gyerekkorunk kedvenc édességei: négercsók, leo, limó, sportszelet, és társaik

Szoktatok nosztalgázni és gyerekkori édességeket emlegetni? Bár a választék ma százszor nagyobb, én a mai napig emlékszem, mennyire imádtam a limóport vagy éppen a klasszikus sportszeletet. 

 Az italpor, amiből soha, senki nem készített italt, a rágó, amit a képregényért vásároltunk, és az éles és áthághatatlan határvonal, ami elválasztotta az elszánt franciadrazsés tábort a megingathatatlan dunakavicsos tábortól.

Négercsók

Ma már aligha futhatna egy desszert ezen a néven, de 30 évvel ezelőtt ez még nem volt probléma. Nem tartozott a kedvenceim közé, mert túl édes volt, és rettentően gejl, de a reklámjára a mai napig emlékszem. Kései utódja ma is kapható, még nem mertem megkóstolni.

via GIPHY

Sportszelet

Ma is létezik, ma is finom, de a mi gyerekkorunkban ez volt az egyik legnépszerűbb csoki. Szigorúan a szögletes kis tömb létezett belőle, és ha már állt egy ideje a boltban, akkor nehéz volt lehámozni róla a fóliát. Gurmé gyerekként (vicc volt) speciáls elfogyasztási módja volt nálam: egy klasszikus kifli belsejét kivájtam, és abba dugtam bele a Sportszeletet, és úgy haraptam, mint egy csokival töltött hotdogot. Azóta is imádom az édes-sós párost.

Limo italpor

Nem is emlékszem senkire, aki a limót rendeltetésszerűen, italként fogyasztotta volna, én legalábbis soha nem tettem, bár még az is lehet, hogy úgy is finom volt. De nálunk, az én osztálytársaim és barátaim között a limo szigoran porként, a kis üvegből szájba rázva ment, és a vége persze - bocs, undi - mindig az üvegben maradt, ahogy összeállt a nyáltól.

Franciadrazsé

Amennyire emlékszem, a gyerektársadalom élesen két táborra szakadt: voltak a franciadrazsésok és a dunakavics-pártiak. Én az első táborba tartoztam, és mindig megpróbáltam óvatosan lerágni a kis csokigömbökről a cukormázat. Sohasem sikerült.

Dunakavics

Belül mogyoró, kívül cukormáz - ennek az édességnek is komoly rajongótábora volt, és persze még azok is megették lelkesen, akik amúgy inkább a franciadrazsés csapatba tartoztak. Rücskös volt, gyakran kemény, és nagy örömmel vásárolták az unokákat kényeztető nagymamák.

Citromos és epres joghurthab 

Na meg a meggyes meg a zöldalmás, sőt, talán banános is létezett, de nálam egyértelműen az első két íz volt a sztár. Kevés dolog van, amit igazán, tényleg hiányolok a gyerekkorunkból, de a joghurthabhoz gyengéd érzelmek fűznek. Próbáltam már házilag előállítani, és a citromoshoz meglehetősen közel jutottam. Még mindig zseniális koncepció, és érthetetlen, miért nem lehet kapni.

Kismókus mogyorókrém

Kismókusok kenyérre is kenhetik - szólt a reklám, és azóta sem tudom, még mi másra volt alkalmas, leszámítva természetesen azt, hogy az ember úgy ahogy volt, a kis dobozból kinyalogatta. Amennyire emlékszem, nem volt kiemelkedően finom, de imádtuk. Aztán jött a Nutella, és a kimókusnak annyi lett....

Donald rágó, képregénnyel a csomagolásban

A Donald rágó a szocialista marketing zseniális csodája volt, már gyerekként sem ízlett különösebben a rágó, kemény volt, nem sok ízzel, ami pillanatok alatt elillant, mégis rendszeresen vásároltam a zsebpénzemből, mert  imádtam a kis, párkockás képregényeket benne.

Téli fagyi

Ez volt az az édesség, amit a mai napig nem értek. Akárhányszor kóstoltam, mindig arra jutottam, hogy borzalmasan rossz, ennek ellenére nem tanultam valami gyorsan, mert úgy rémlik évente legalább egyszer adtam neki egy esélyt, hátha most jobb lesz. Sosem volt az, gejl, vajas, rémesen cukros borzadványra emlékszem, aminek kései utódját pár éve kikönyörögték a gyerekeim, akik néhány falat után megdöbbenve konstatálták, hogy kevés ennél rémesebb édességet kóstoltak életükben. Ők tanulékonyabbak: soha többé nem kértek ilyet.

Helló, Leo!

Ahogy a téli fagyi rémesen rossz volt, annyira imádtam a Leo fagyikat, bár biztosan egyik ízt sem venné fel a kínálatba egy kézműves fagyizó manapság. A három kedvencem a csoki, a puncs és az eper volt, iskola után elsétáltunk a közeli boltba a barátnőimmel, és a kis poharas verziót kanalazgattuk a betonlépcsőn ülve.. 

Csokival borított Dianás cukor

Dianás cukrot a nagymamám vásárolt, és egyáltalán nem értettem a műfajt egészen odáig, amíg egyszer meg nem kóstoltam a csokival borított változatot - amiből viszont életre szóló barátság lett. A mai napig veszek néha egy szemet, és még mindig zseniális, ahogy a sötét csokiborítás keveredik a cukorhéjjal, és az abban lötyögő alkoholos töltelékkel.

Te melyiket szeretted a legjobban?

Nektek melyik volt a kedvenc retro édességetek? Tudom, hogy még millió van, ez csak egy apró válogatás, szóval soroljátok, mit hagytam ki, ami a kedvencetek volt? Vagy ti is ezeket ettétek leggyakrabban?