Így idd a zöld teát, hogy frissítsen, ébresszen és fogyasszon

zöld tea cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A zöld teának sok gyógyhatást tulajdonítanak, de hogyan kell elkészíteni, mikor kell inni, hogy valóban kiaknázhatóak legyenek a gyógyhatásai?

Nemrégen az egyik kedvenc kínai éttermünkben jártunk, ahol kértem egy jázminteát, ami egészen más hatással volt rám, mint azok, amiket én szoktam készíteni magamnak otthon. Kiderült, hogy egy csomó mindent nem tudtam jól erről a csodaitalról.

Kiderült, hogy azért keseredett meg néha a zöld teám, mert nem jól készítettem el. Ennek a bögre teának nem csak az íze volt finomabb, de a hirtelen ébresztőhatás helyett, amit a kávé szokott rám gyakorolni, inkább élénkítő ereje volt, pörögni kezdtek a fejemben a gondolatok.

Azóta a zöld teát váltogatom a kávéval, ha fáradt vagyok és úgy érzem, hogy nem működik olyan tempóban az agyam, ahogyan kellene neki. Tulajdonképpen mindegy, hogy sima zöld teát vagy jázminteát választunk, mert a jázminvirág ízesítő adalék szerepét tölti be, a hatáson nem változtat, csak az íz- és illatélményen.

Örök élet

Zöld teát a legendák szerint már Krisztus előtt 2700 körül is ittak Kínában, tehát elég régi szertartásról van szó, de fontos szerepe van egész Ázsiában. A zöld teával kapcsolatban gyakorlatilag minden betegségről azt állítják, hogy megelőzhető vele, bizonyos rákfajtáktól kezdve a szív- és érrendszeri megbetegedéseken át egészen a diabéteszig. Gyorsabban működik tőle az agy, okosabb leszel tőle, megelőzheted az Alzheimer-kórt, fogyaszt, serkenti az anyagcserét, védi a fogakat, és még ki tudja, mi mindenre jó. De nem is az a fontos, hogy mindegyik gyógyhatását elhisszük-e, hanem az, hogy rossz hatása nincs, valamint hogy finom és jobban érezzük magunkat tőle.

zöld tea kicsi

Így kell helyesen elkészíteni

Mindig szálas teát válassz, abban biztos, hogy csak tea van, semmi más. Ehhez szükség lesz még egy szűrőre is, amibe a leveleket helyezed. Bögrénként, tehát 2,5 deciliterenként, 1 teáskanálnyit kell beletenni.

Fontos, hogy a víz, amivel a zöld tea készül, ne legyen magasabb hőmérsékletű 80 fokosnál. Tehát ne forrald fel a vizet teljesen, vagy ha mégis felforrt, várj néhány percet, míg kissé lehűl, és csak aztán öntsd a teára. Ne lobogó vízzel öntsd le a teát, ennyi a kulcs.

Hagyd állni fél percig, majd további félpercenként kóstold meg, hogy mennyire erős. Van, aki gyengébben, van, aki erősebben szereti, a lényeg, hogy nem szabad túl sokáig állni hagyni. Az ideális áztatási idő fél és 3 perc között van valahol. 

Nagyon jól megy hozzá a citrom és persze a méz is, de helyesen elkészítve magában is finom lesz.

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük