Egyszerű, tiszta étel: illatos gombaleves eső után

A legfinomabb gombaleves szabadon nőtt gombából készül

Ezt a receptet a Bakonyban élő barátnőmtől tanultam. A szájhagyomány szerint a bakonyi embereknek valami földöntúli érzéke van a gombakereséshez, csak ráböknek egy levélkupacra: ez alatt biztosan lesz, lehajolnak, és nini, tényleg ott figyel alatta a jóképű kalapos. Ennek megfelelően a bakonyi emberek tudnak igazán gombás ételt készíteni, méghozzá úgy, ahogy az a legfinomabb lesz. Ha te is szereted az egyszerű, tiszta ételeket, akkor ez pont a te műfajod.

A termesztett gombának soha nincs, és nem is lehet annyira intenzív íze, mint a vadon termettnek. Éppen ezért, ha eső után véletlenül a piacon jársz, és meglátod, hogy valaki szedett gombát árul, (amit onnan ismersz meg, hogy nem az unalmas csiperke, vagy laskagomba), azonnal vásárolj belőle! Nem bánod meg, sőt, most kezdődik a kaland! Én a hétvégén szegfűgombába botlottam, és nem is tudtam otthagyni.

Nem kell belőle sok, egy leves négy főre simán kijön fél literből, az apró gombát ugyanis hagyományosan zománcos füles bögrével mérik, nem mérlegen. A gombaleves úgy indul, mint a legegyszerűbb rántott leves: barna rántást fölengedjük vízzel, beledobjuk a belevalót, és hagyjuk megfőni, ennyi.

Álld meg, és ne tegyél bele semmi mást!

Csak két, embert próbáló feladat van, az egyik, hogy megfelelő gondossággal homoktalanítsuk a zsákmányt, a másik pedig, hogy sikerüljön önuralmat gyakorolni, és hagyni, hogy a gomba íze érvényesülhessen a levesben, ne másé. Ha ez összejön, és nem teszünk a levesbe még egy kis ezt és azt, amivel éppen tönkretesszük a szegfűgomba ízét, akkor egy csodálatosan friss, fűszeres gombaízű levest kapunk, nagyjából öt perc munkával.

Természetesen másfajta gombával is működik, a rókagomba és a tinórufélék különösen jó ízűek.