Ne öntsd ki a savanyúság levét - A kiváló probiotikum áldásosan hat a szervezetre
A kovászos uborka leve nyáron hűsítő, egészséges, és még főzés során is fel lehet használni, épp ezek miatt nem érdemes kiönteni.
Ha nyár, akkor indul a kovászosuborka-szezon. A frissítő csemege egyszerűen összedobható, megéri rászánni az időt, mert sokkal finomabb, mint amit a boltban veszel!
A házi finomság megalkotását mindig úgy tervezd, mikor jó meleg van. Az uborkát lefedve érleld meleg helyen, de ne érje a nap! A nap erős sugarától megpuhul, árnyékos helyen azonban jó kemény lesz a házi savanyúság.
A kovászos uborka jó hidegen az igazi: így magában is jólesik, szaftos ételek mellé pedig kötelező! Az uborka télire is eltehető, ha így járnál el, akkor dunsztolás után rakd a kamra polcára.
Az uborkákat alaposan mossuk meg. Ezután hosszában vágjuk be, de figyeljünk rá, hogy a két vége egyben maradjon!
A krumplit és a fokhagymát tisztítsuk meg.
A kaprot alaposan mossuk meg.
Egy nagy, tiszta befőttesüvegbe tegyünk a krumpliból, fokhagymából és a kaporból. Ezután az előkészített uborkákat sorakoztassuk az üvegbe, majd a tetejüket zárjuk fokhagymával, kaporral és krumplival.
A vizet forraljuk fel a sóval együtt, majd öntsük az uborkára. Az edény alá tegyünk egy tálat, a tetejét fedjük le, majd meleg helyen 4-5 napig érleljük.
Érlelés után tiszta edénybe tegyük az uborkát. A lét, amiben érlelődött, szűrjük át és öntsük az uborkára.
Az érlelés során a víz elpárolog az uborka alól, azt mindig pótolni kell!
Fotók: Getty Images
@sobors.hu