Édes, friss barackos Rákóczi-túrós - Elképesztően finom lesz így

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Az egyik legfinomabb süteményünk, mégis talán ezt a legkockázatosabb cukrászdában rendelni. Egy-két modernebb felfogású helyet leszámítva mindenütt száraz és túlságosan, rettentő émelyítően édes a Rákóczi-túrós.

Pedig ez az édesség a savanykás ízek játékát kedvelők kedvence lehetne. A túró is, a barack is inkább fanyar, mint édes, ha annak hagyjuk. Emellett már csak arra kell vigyázni, hogy ne száradjon ki, amit szintén nem nehéz elérni, ha finom süteményre és nem geometriafüzetbe illően szabályos kockákra vágyunk.

A Rákóczi-túrós felépítése

Mivel a legtöbb újhullámos cukrászdában ma már nem magas, hanem vékony, a francia tartok alapjára emlékeztető tésztával készítik ezt a desszertet, én is abból szoktam. Erre jön egy tojássárgával dúsított és nagyon enyhén édesített túrókrém, majd, mivel szezonja van, lekvár helyett friss sárgabarack. Végül a tetejére kerül a hab, amit lusta módon nem töltöttem zsákba, így eléggé rusztikus lett - akiben van még az álmos vasárnap délutánokon kurázsi egy kis szépelgésre, ne hagyja ki ezt a lépést.

Nyáron készítsük friss barackkal

A friss barack, amit hirtelen ötlettől vezérelve a lekvár helyett használtam, viszont sajnos levet ereszt, így a túrókrém kissé elázik, ez ellen pedig valahogyan védekezni kell. Éppen ezért legközelebb biztos, hogy szórok a túró és a gyümölcs közé néhány marék zsemlemorzsát, darát, esetleg darált mandulát.

Rákóczi-túrós friss barackkal

rákóczi-túrós - 1

Hozzávalók 12 adaghoz

Az omlós tésztához

  • 200 gramm vaj
  • 300 gramm liszt
  • 50 gramm cukor
  • 1 csipet
  • 1 darab tojássárgája
  • 4 darab friss sárgabarack
  • 3 evőkanál búzadara/zsemlemorzsa

A túróhoz

  • 500 gramm tehéntúró
  • 50 gramm cukor
  • 1 teáskanál citromhéj
  • 3 darab tojássárgája

A tojáshabhoz

  • 4 darab tojásfehérje
  • 1 csipet
  • 80 gramm cukor
Recept idők

Elkészítés:

A tésztához a vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a sót és a cukrot, majd a tojássárgájával együtt gyorsan összegyúrjuk. A megmaradt fehérjét félretesszük.

Egy szögletes tepsi vagy forma aljába egyenletesen belenyomkodjuk, és a hűtőbe tesszük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokosra.

A túrót elkeverjük a tojások sárgájával, a cukorral és a lereszelt citromhéjjal.

A tésztát az előmelegített sütőbe toljuk, és 15 perc alatt elősütjük. Kivesszük, rásimítjuk a túrókrémet, és visszatoljuk a sütőbe kb. 15 percre.

Felszeleteljük a barackot, és a tojásfehérjéből a cukorral nagyon kemény habot verünk. A barackot a süteményre rakosgatjuk, megszórjuk a morzsával, majd rásimítjuk a habot, visszatesszük a sütőbe. A hőmérsékletet 150 fokosra mérsékeljük, és addig sütjük, míg kis színt nem kap a hab.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

Ezt is szeretjük