A legjobb receptek babfélékkel a főzeléken és a levesen túl

harira cover
Legolvasottabb cikkek
Ez is érdekelhet
Friss és ropogós

Aki okos volt és nemcsak liszttel, hanem hüvelyesekkel is jól feltöltötte a kamrát, most hetekig ellehet ezeken a variábilis alapanyagokon.

A karanténtól teljesen függetlenül sokkal több hüvelyest eszünk az utóbbi időben, mióta igyekszünk csökkenteni a húsfogyasztást a környezetterhelés enyhítése érdekében. A becslések szerint a jövő diétájának is sokkal több hüvelyest kell majd tartalmaznia. Most pedig éppen azért fogyasztjuk, mert hetekre előre jól betáraztunk belőle és igyekszünk elkerülni a boltokat, így inkább többféleképpen felhasználjuk őket.

Bab

A klasszikus bableves akkor a legjobb, ha van hozzá egy kevés füstölt hús is, vagy ha az nincs, akkor legalább a lé, amiben főtt - ezen kívül már csak egy kis leveszöldség kell bele, no meg a végén egy adag nokedli. Ha nem a magyar, hanem az olasz kiindulópontot vesszük alapul, akkor pedig a tésztás bab még egyszerűbb receptjét kell elővennünk: ők ugyanis paradicsommal és rozmaringgal készítik, illetve sűrűbbre főzik, mint mi. A minestronéba a sok-sok zöldség mellett bab is kerül, ami lehet akár konzerv is.

És itt még nincs vége: az egyik legcsodásabb olasz babrecepthez csak három alapanyag kell: fehérbor, fokhagyma és rozmaring.  Ha pedig egyszerűen paradicsomos ragut gyártunk belőle, nagyon klassz dolog krumpliba vagy édeskrumpliba töltve, mint ebben a receptben.  Ha pedig már bab, akkor a sólet sem maradhat ki, ami akkor a legfinomabb, ha lassan és hosszan készül.

Lencse

A legegyszerűbben kezelhető hüvelyesféle a vöröslencse, ami tíz perc alatt megfő és áztatni sem kell. Készülhet belőle krémleves és főzelék vagy indiai módon dahl, sok fűszerrel, paradicsommal, esetleg kókusztejjel, ha épp van, de ez el is hagyható. Hagyományos lencséből készíthetünk salátát egy sima vinigrette-el, hagyományos főzeléket vagy indiai, fűszeres változatot is. 

lencse dahl

Csicseriborsó

Talán a legnagyobb kedvencünk: lehet belőle sokféleképpen saláta - bármilyen sült vagy friss zöldséghez remekül fog passzolni akár konzervet, akár áztatott, főtt változatot használunk. Ebben az összeállításban sütőtök és paprika mellé kerültitt pedig egy nyárias változat található. A világ legjobb mártogatósa, a hummusz is csicseriborsóval készül, ami akkor lesz a legfinomabb, ha magunk főzzük hozzá az alapot. A csicseriben az a jó, hogy krém és ropogtatnivaló is lehet belőle: itt fűszerekkel sütöttük ropogósra. A másik legnagyobb kedvencünk a falafel, amihez nem kell főzni, csak áztatni a csicserit, aztán fűszerekkel darálni, majd golyókat gyúrni belőle. Indiai változatban, fűszerekkel is szoktuk krémesre főzni, mint egy pörköltet vagy főzeléket, ahogy nézzük. 

Sárgaborsó

A sárgaborsót nagyon sokáig nem szerettük, aztán rövid időn belül kéféle módon is sikerült megkedvelnünk: az egyik ez az indiai főzelékféle, a dahl formája, amit azóta is gyakran készítünk gyömbérrel és kurkumával. A másik pedig ez a zöldséggolyó, amibe bármilyen maradék zöldség mehet, de sárgaborsó adja az alapját. 

sargaborso dahl kis

Mind együtt

Ha esetleg többféle hüvelyes is van a kamrában, de mindből csak egy kevés, akkor is szuper ételeket lehet készíteni, például ezt az ötbabos csilit, amibe babot, többfélét, valamint lencsét, csicseriborsót is tettünk. A világ legtartalmasabb levese Marokkóból származik, ez a fűszeres, csípős harira, és lencse, csicseriborsó és hús is van benne.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük