Sós-karamellás lett 2020-ban az Év Szaloncukra - Cukor-, glutén- és laktózmentes kategóriában is győztest hirdettek

szaloncukor cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A sós karamellával, kókuszkrémmel és pisztáciakrémmel töltött szaloncukrok lettek az idei év dobogósai az Év Szaloncukra versenyen, ahol több kategóriában is megmérkőztek a karácsonyi édességek.

Idén először hirdették meg - civil kezdeményezésként - az Év Szaloncukra versenyt, amelyben nagy hangsúlyt fektettek a kisebb hazai és kézműves gyártók termékeinek megmérettetésére. A megmérettetésre az összes hazai gyártó meghívást kapott és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el a versenyben.

A szervezők fontosnak tartották, hogy a nagy cégek mellett a kisebb hazai gyártók és a kézműves gyártók is lehetőséget kapjanak, továbbá, hogy a különböző ételösszetevőkre érzékeny fogyasztók, a kis pénzből gazdálkodók és az újdonságot keresők, valamint a gyermekeknek vásárlók számára is segítségül lehessenek a választásban. Ezért az Év Szaloncukra díj mellett a gluténmentes, laktózmentes, cukormentes szaloncukrok, valamint az olcsóbb szaloncukrok közül is megkeresték a legjobbakat. A legjobb zselés szaloncukor, a legjobb új íz és a gyerekek kedvence extra kategóriaként került be, így ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek.

szaloncukor teszt belső

A zsűrizésben az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, de mellettük a Szeretem a csokit YouTube csatorna videós párosa, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, a CÖLI lisztérzékenyeket képviselő egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

szaloncukor belső álló

Sós-karamellás és mogyorónugátos lett az első

Az Év Szaloncukra verseny első helyén a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós-karamellás szaloncukra, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra, míg a harmadik helyen a maklári Stühmer pisztáciakrémes szaloncukra végzett.

évszaloncukra

Fotó: Demeter Chocolate Facebook-oldal

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a gyulai Kézműves Cukrászda mogyorónugátos tejcsokis szaloncukra lett az első, a második helyen a külföldön is több díjat besöprő bonbon szaloncukor-verziója, az Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor végzett a Demeter Chocolate-tól, a harmadik helyen pedig a 2014-ben és 2015-ben a szaloncukraival már díjakat is elnyerő veresegyházi Sulyán Cukrászda sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukra végzett.

kezmuvesszaloncuki

Cukor- és laktózmentes változatban is megmérkőztek az édességek

Az Év Cukormentes Szaloncukra első helyezettje a veresegyházi Sulyán Cukrászda mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Tesco Finest mandulás-csokoládés szaloncukra lett.

cukormentes1

Az Év Laktózmentes Szaloncukra a Damniczki Cukrászda 2013-ban az Év Fagylaltja díját is elnyerő vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukra lett. Ez az édesség vegánok számára is fogyasztható, ahogyan a második helyezett Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukra is. Harmadik helyen a legjobb zselés szaloncukrot gyártó Chocco Garden banánhabos változata végzett.

laktozmentes1

Az Év Gluténmentes Szaloncukra kategóriában az első két helyen olyan gyártó végzett, akik teljesen gluténmentes termékeket gyártanak. Az Upper Bars belga étcsokiba mártott narancsos szaloncukra lett az év gluténmentes szaloncukra, második helyen a Majomkenyér mogyoróvajas szaloncukra végzett, amit kókuszvirággal és rizssziruppal édesítettek, a harmadik hely pedig a Szerencsi Paleobon szaloncukrát illette. 

glutenmentes1

Nem csak a drága a finom

Az olcsóbb (499Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a Tesco karamellkrémes szaloncukra, második helyre a Dolcetta rumos-kakaós szaloncukra került, a harmadik az Auchan tejkaramellás szaloncukra lett.

olcso1

A zselés szaloncukrok közül a Choco Garden meggyes szaloncukra lett a győztes, akik évek óta magukénak tudhatják a legjobb zselés szaloncukor címét és ebben a versenyben is élen végeztek.

Az idén először megjelenő új ízek közül a Piros Mogyorós egész mogyorót tartalmazó kókuszos szaloncukra lett a győztes, míg a gyerekek kedvence a Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra lett.

gyerekekkedvence

A versenyről és a szaloncukrokról bővebb információt a verseny oldalán találsz.

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:
1. Demeter Chocolate - sós-karamellás szaloncukor
2. Kézműves Cukrászda (Gyula) - kókuszkrémes szaloncukor
3. Stühmer - pisztácia krémes szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

1. Kézműves Cukrászda (Gyula) - mogyorónugátos tejcsokoládés szaloncukor
2. Demeter Chocolate - Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor
3. Sulyán Cukrászda - sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukor

Az Év Cukormentes szaloncukrai:

1. Sulyán Cukrászda - mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukor (édesítőszert sem tartalmaz)
2. Stühmer - mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor
3. Tesco Finest - mandulás-csokoládés szaloncukor

Az Év Laktózmentes szaloncukrai:

1. Damniczki Cukrászda - vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukor
2. Lissé - Lissé Fitt Rumos-kakaós szaloncukor
3. Chocco Garden - banánhabos szaloncukor 

Az Év gluténmentes szaloncukrai:

1. Upper Bars - belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor
2. Majomkenyér - mogyoróvajas szaloncukor
3. Szerencsi - Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor

Az Év szaloncukra 499 Ft/100g alatti árkategóriában:

1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
2. Dolcetta - Csendes Éj - Rumos-kakaós szaloncukor
3. Auchan - tejkaramellás szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden - meggyes szaloncukra szaloncukor
Az Év Új Íze: Piros Mogyorós - kókusz (egész mogyoróval a közepén) szaloncukor

A gyerekek kedvence: Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor

Ezt is szeretjük