Egy pékség, ahol csak minőségi croissant-t árulnak - Ráadásul valóban gyerekbarát hely

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Olyan hely még nem volt Budapesten, ahol csak és kizárólag croissant-t lehetett volna kapni, olyan viszont már több is, amit a nyitása után annyira felkaptak, hogy a tömeges érdeklődés a kiszolgálás minőségét és a terméket is tönkretette. 

A legelső ok, amiért ajánljuk a Blaha mögött nyílt Freyját, nem is csak az őrületesen finom croissant, hanem az, amennyire emberiek és kedvesek bírtak maradni annak ellenére, hogy a nyitás óta szinte folyton kígyózó sorok állnak a pici üzlet előtt. 

Két gyerekkel mentem oda, és azt terveztem, hogy elviszek néhány sütit, eszemben sem volt leülni. Még az sem győzött meg igazán, hogy az ajtóra ki volt írva a "gyerekbarát hely" felirat. A legtöbb helyen ez csak egy marék színes ceruzát jelent, pedig minden családos tudja, hogy a gyerekbarát jelzőt nem tárgyaktól vagy eszközöktől kapja meg egy vendéglátóipari egység, hanem a hozzáállástól, a rugalmasságtól, az elfogadástól. 

freyja pisztacias croissant

A gyerekeknek annyira megtetszett a lépcsős elrendezés, hogy rögtön megmászták az emeleti asztalokat, és közölték, hogy forró csokit kérnek, ami persze nem volt a kínálatban, de azonnal csináltak nekik. Még azt is értették, amit máshol nem, hogy az elnevezés ellenére nem jó a forró, mert az ötéves sosem fogja kivárni, míg kihűl, és azonnal szétégeti a száját. 

freyja2

Amúgy - persze - a croissant is finom. Szerintem kifejezetten jó ötlet egyetlen süteményre koncentrálni, és azt a maximumra fejleszteni. Ez a világ legnehezebben elkészíthető péksüteménye, így egyáltalán nem túlzás csak annak a tökéletesített verziójával foglalkozni egy helyen. Eddig ilyen szinten minimalista sütizőből csak macaronozó volt a városban, de a croissant számomra sokkal izgalmasabb dolog, így még inkább érzem a létjogosultságát egy pusztán neki szentelt helynek.

freyja1

Sokféle édes, sima és töltött verziót lehet választani, van sajtos-sonkás, kacsamájas, pisztáciakrémes, de én a minimalista prototípust próbáltam ki, mert azt szeretem. Olyan ropogós, levegős, vajas volt, amilyennek lennie kell, de a kicsik sem voltak szomorúak a pisztáciakrémessel.

Fotók: Ács Bori/Sóbors 

Ezt is szeretjük