Hogyan készítik a finnek a töltött káposztát? Kipróbáltuk és imádtuk

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ilyenkor nyer valódi értelmet a közösségi média: egy januári estén, mikor épp töltött káposztát készültem gyártani, egy Finnországban élő barátnőm arról posztolt, hogy éppen autentikus finn töltött káposztát készít finn férjének.

Ő ugyan rosszul van tőle, mondja, de a kedvéért elkészíti. Persze rögtön szerettem volna tudni, hogyan csinálják a finnek az egyik legmagyarabbnak gondolt ételt, és kiderült, hogy nagyon másképp, de izgalmasan.

A káposzta először is nem savanyú, hanem édes. Kicsit megpárolják, és úgy töltik meg a leveleket. A töltelék ugyanúgy sertéshúsból áll, mint a mienk, de kerül bele aprított káposzta, előfőzött rizs, párolt hagyma, tejszín és majoranna is.

És most jön az, ami nagyon megtetszett a dologban: a finn töltött káposztát ugyanis nem főzik, hanem sütik. A slusszpoén pedig, hogy miután megsült a káposzta, egy barna cukorból készült, sötét sziruppal öntik le, tálaláskor pedig vörösáfonya lekvárt esznek mellé.

Ez a recept már így, pusztán a szavak szintjén annyira erősen hatott rám, hogy ha nem is teljes egészében, de elemeiben átvettem, így született meg ez a finn-magyar fúziós töltött káposzta: mivel az alapok egy hagyományoshoz voltak előkészítve, így savanyú káposztából és füstölt hússal készült, de már az sokat újított rajta, hogy más technológiával készült. Csinálja utánam, aki meri!

Finn-magyar sült töltött káposzta

DSC 4219

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 500 gramm darált sertéshús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 darab tojás
  • 1 teáskanál majoranna
  • 100 gramm rizs
  • ízlés szerint
  • 1 deciliter tejszín
  • 250 gramm káposzta (aprított)
  • 5 darab káposztalevél
  • ízlés szerint vörösáfonya lekvár
Recept idők

Elkészítés:

A rizst megpároljuk és félretesszük. Az aprított hagymát kevés vajon megpároljuk és félretesszük, majd mindkettőt elkeverjük a hússal, a fűszerekkel, a tojással és a tejszínnel. Ha nyers káposztát használunk, a leveleket dobjuk lobogó, forró vízbe, és főzzük pár percig, míg el nem veszítik a merevségüket. A maradék káposztát felaprítjuk, és néhány marékkal a töltelékhez keverünk. (Ha savanyú káposztával készítjük, akkor többször öblítsük át a leveleket.) A leveleket megtöltjük a töltelékkel, és egy tepsibe sorakoztatjuk őket, az aprított káposztát a gombócok közé és köré szórjuk. 200 fokosra előmelegített sütőbe toljuk, húsz perc után a lángot 150 fokosra mérsékeljük, és további háromnegyed órát sütjük. Vörösáfonya vagy más édes bogyós lekvárral tálaljuk.

Fotók: Ács Bori/Só&Bors

Ezt is szeretjük