Fokhagymás vajjal dúsított, egészben sült krumpli - Sajt is van a tetején

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A krumplit ezerféleképpen el lehet készíteni: mindig kísérletezem az ízekkel, állagokkal és a sütési módszerekkel. Legutóbb ezt a fokhagymás, vajas, mozzarellás verziót készítettem el, és azt hiszem, mostantól mindig így fogom sütni a krumplit. 

A burgonyákhoz a Hasselback-módszert alkalmaztam, a hajszálvékonyan bevagdosott krumplik sokkal ízesebbek lettek, mintha csak rájuk szórtam volna a fűszereket. A fokhagymás vaj beleolvad a krumpli belsejébe, a fűszerek beleivódnak a húsába. 

Én azok közé az emberek közé tartozom, akik utálnak krumplit pucolni: néha inkább készítek más köretet, minthogy nekiálljak vele bíbelődni. Na, hát ennél a receptnél erről szó sincs - egyszerűen csak meg kell mosni a krumplikat, a héja nyugodtan rajta maradhat, és már mehetnek is a sütőbe. Ehhez a recepthez újkrumplira vagy kis méretű, sütni való burgonyára van szükség.

A hajszálvékonyra vágott szeletek közé fokhagymával és olívaolajjal dúsított vaj kerül, amit a sütési idő felénél egy kis mozzarella, a tálalásnál pedig friss petrezselyem bolondít meg. Az eredmény egy kívül ropogós, belül omlós, szaftos krumpli lesz, ami mellé nincs szükség semmilyen kiegészítőre. 

Fokhagymás vajjal sült krumpli

fokhagymásvajaskrumplirecept

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 700 gramm krumpli (új vagy kis méretű)
  • 60 gramm vaj (olvasztott)
  • 60 milliliter extra szűz olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 12 dekagramm mozzarella
  • ízlés szerint só, bors
  • ízlés szerint petrezselyem
Recept idők

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra, béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral.

A krumplikat mossuk meg alaposan, majd mindegyiket vagdossuk be óvatosan, de ne vágjuk át teljesen a burgonyát. Tegyük őket a tepsire.

Egy tálban keverjük össze az olvasztott vajat, az olívaolajat és az apróra darabolt vagy összetört fokhagymát.

Szilikon ecsettel kenjük be a burgonyákat a vajas keverék felével, majd sózzuk, borsozzuk őket. Mehetnek a sütőbe 20 percre.

Ha a burgonyák már elkezdtek szétnyílni, 20-25 perc után vegyük ki őket, csurgassuk a vajas keverék másik felét a rétegek közé, majd szórjuk meg a reszelt mozzarellával. Tegyük vissza a krumplikat még kb. 25 percre, amíg kívülről ropogósak, belülről omlósak nem lesznek.

Friss petrezselyemmel megszórva, a krumplik alá folyt vajjal meglocsolva, melegen tálaljuk.

Fotó: Sági Zsófia/Só&Bors 

Ezt is szeretjük