Hólabda süti egyszerűen, tortaformában készítve: a puha lapok közt lágy krém terül el

htcover
Legolvasottabb cikkek
Ez is érdekelhet
Friss és ropogós

Régi kedvenc a hólabda, más néven a kozáksapka, amit a megszokott forma helyett tortaként is érdemes elkészíteni.

A sátras lagzik kedvenc sütijének nehéz ellenállni, mégsem gyártják gyakran a sütni szeretők. Hogy miért? A hólabda készítése igazi pepecs munka, hiszen ki kell szúrni a tésztát, tölteni, hempergetni, aztán pedig bevonni. Nos, ha tényleg az aprólékos munkafolyamat rettent el a sütitől, akkor van egy jó hírem. A hólabdát tortaformában is el lehet készíteni.

A mutatós finomság megalkotásánál a süti jól bevált receptjénél maradtam, csupán annyival egészítettem ki, hogy 2 evőkanál olajat kevertem a tésztába, úgy sokkal rugalmasabb, szaftosabb lett. A tortalapokat három adagban sütöttem ki, de ha ezt túl körülményesnek ítéled, akkor egyben is kisütheted a masszát, majd amikor kihűl, akkor felvághatod három lapra.

Mivel kókuszrajongó vagyok, nem cicomáztam a tortát, csak kókuszreszelékes ruhát kapott, de a tetejére olvasztott csoki is kerülhet, ami nem csak sötétből, akár fehér csokiból is készülhet. Ha pedig belejöttél a díszítésbe, cukorkákkal, színes drazsékkal is feldobhatod az isteni süteményt.

Hólabdatorta

htct

Hozzávalók 16 szelethez:

Tészta:

  • 8 darab tojás
  • 2 evőkanál olaj
  • 40 dekagramm cukor
  • 25 dekagramm liszt
  • 8 evőkanál víz (forró)
  • 4 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
  • 1 csomag sütőpor

Krém:

  • 5 deciliter tej
  • 20 dekagramm vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 20 dekagramm porcukor
  • 5 evőkanál liszt
  • 200 gramm kókuszreszelék (szóráshoz)
Recept idők

Elkészítés:

Tészta:

A tojásokat válasszuk szét.

A sárgáját keverjük habosra a cukorral, majd a forró vizet és az olajat is forgassuk hozzá.

A tojásfehérjét verjük kemény habbá.

A lisztet a kakaóval és a sütőporral forgassuk egybe, utána adjuk hozzá a tojássárgájás keverékhez, végül pedig a tojásfehérjéből kevert habbal is forgassuk egybe.

A tortaformát (23 cm) béleljük ki sütőpapírral, majd a masszából öntsünk bele, de úgy adagoljuk, hogy még kétszer meg tudjuk ismételni a folyamatot, mert 3 tortalapra lesz szükség. A lapokat 180 fokosra előmelegített sütőben, 8-15 perc alatt süssük meg (alkalmazzunk tűpróbát).

A lapokat hűtsük ki.

Krém:

A tejet keverjük csomómentesre a liszttel, majd kezdjük el kis láng felett főzni, miközben folyamatosan keverjük. Amikor sűrű lesz, mehet hozzá a porcukor és a vaníliás cukor is. A vajat csak akkor keverjük a krémhez, amikor az langyosra hűlt.

Összeállítás:

Vegyünk elő egy tálcát, tegyünk rá egy tortalapot, kenjük meg krémmel, majd jöhet rá a második lap, annak a tetejét is borítsuk be a krémmel, végül zárjuk a harmadik lappal, majd a torta tetejére és oldalára vigyük fel a megmaradt krémet.

A betöltött tortát bőségesen szórjuk meg kókuszreszelékkel, kerüljön az oldalára és a tetejére is. Tálalás előtt tegyük hűtőbe néhány órára, majd vízbe mártott késsel szeleteljük a hólabdatortát.

Fotó: Botos Claudia/Sóbors

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük