Így készül az ikonikus baszk sajttorta: szuper remegős és krémes
A baszk sajttorta méltán emelkedik ki a többi közül: habszerűen krémes állaga és aranybarnára sült külseje egyszerűen tökéletes.
Az almás desszerteknek nem csak ősszel van szezonjuk. Télen, a karácsonyi készülődésben is számos olyan variációt alkothatunk meg, amelyekben az almáé a főszerep. Ezúttal egy zamatos, krémes, fahéjjal, szerecsendióval és gyömbérrel fűszerezett, remegős almás sajttortareceptet mutatunk, amit selymes, házi karamellszósz díszít.
A sajttorta elkészítése egyáltalán nem bonyolult, sőt, csupán a sütési és a hűtési idő az, ami várakozással teli pillanatokat okoz majd, így ha nekiveselkedsz, szánj rá időt bőven.
A sütőt melegítsük elő 160 fokra.
Egy 23 cm átmérőjű, kerek tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, és az alját vékonyan kenjük be egy kis vajjal vagy olajjal.
Készítsük el a kekszes alapot.
Ehhez a kekszet tegyük egy aprítóba, és őröljük finomra. Adjuk hozzá az olvasztott vajat és a cukrot, és keverjük egybe.
A kész alapot tegyük bele a tortaformába, és az ujjainkkal egyenletesen nyomkodjuk bele.
Tegyük be az előmelegített sütőbe 10 percre, majd ha megsült, vegyük ki és tegyük félre hűlni.
Készítsük el a tölteléket.
A krémsajtot kézi robotgéppel addig keverjük alacsony fokozaton, amíg lágy, krémes állagú nem lesz. Ekkor adjuk hozzá a cukrot és a fűszereket, majd keverjük tovább kb. 3-4 percig. Ezután mehet bele a tejföl, a citrom reszelt héja és a vaníliakivonat is. Ezt is keverjük jól össze. Közepes vagy inkább alacsony fokozaton keverjük hozzá a tojásokat, majd a tojássárgáját is. Vigyázzunk, hogy nehogy túl sokáig verjük, mert akkor a sajttorta megrepedhet a hűtés során.
A krémet kanalazzuk rá a kekszes alapra a tortaformába, majd állítsuk vízfürdőbe. Ehhez a sajttorta formáját a pereméig csomagoljuk be alufóliába, majd az egészet tegyük egy tepsibe, és öntsük fel forró vízzel addig, hogy sajttorta széléig felérjen.
160 fokra előmelegített sütőben süssük a tortát kb. 75-90 percig, vagy amíg a szélei szépen megszilárdulnak, de a közepe még remegős.
Ha kész, kapcsoljuk le a sütőt, nyissuk ki az ajtaját 1-2 cm-re, és hagyjuk a tortát kb. 1 órát hűlni.
Ezután egy késsel óvatosan vágjuk körbe a tortát, hogy ha teljesen kihűlt, könnyebb legyen kivenni a formából. A hűtési idő kb. 3 óra.
A 3 óra lejártával fedjük le a tortát frissen tartó fóliával, és tegyük be a hűtőbe egy éjszakára.
Készítsük el az almás-fahéjas feltétet.
Az almát hámozzuk meg és vágjuk fel apró kockákra.
A kukoricakeményítőt keverjük össze egy kis tálban a citromlével, és tegyük félre.
Közepes lángon olvasszuk fel a vajat egy serpenyőben, majd adjuk hozzá a felkockázott almát, és a vaníliakivonat kivételével az összes többi fűszert és cukrot is, a keményítős citromlevet is. Főzzük össze kb. 5 perc alatt.
Ezután mérsékeljük a hőt, forgassuk bele a pekándiót, és főzzük további 3-5 percig, amíg az alma szépen megpuhul.
Végezetül vegyük le a tűzről, és keverjük bele a vaníliakivonatot.
Picit hagyjuk hűlni, majd kanalazzuk rá a sajttorta tetejére, végül pedig locsoljuk meg az egészet a házi karamellszósszal, ehhez itt találjuk az elkészítést.
Ha igazán finoman szeretnénk tálalni, érdemes a szószt melegen ráönteni a szintén meleg almás feltétre.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu