Készítsük elő az alapanyagokat. A sertéslapockát vágjuk 2-3 centiméteres kockákra, a szalonnát pedig nagyobb darabokra. A vöröshagymát aprítsuk fel, a répát és a burgonyát hámozzuk meg, a burgonyát kockázzuk fel, a répát szeleteljük karikákra. Ha friss zöldbabot használunk, tisztítsuk meg és vágjuk kisebb darabokra.
Egy nagyobb lábasban hevítsük fel az olajat, majd pirítsuk meg rajta a kockára vágott sertéslapockát. Vegyük ki a húst a lábasból, tegyük félre.
Dobjuk a lábasba a nagyobb darabokra vágott szalonnát és süssük addig, ameddig kiengedi a zsírját. Vegyük ki a lábasból, és pirítsuk le a zsíron a vöröshagymát, fűszerezzük pirospaprikával, fűszerköménnyel, sóval és borssal, így pirítsuk tovább 1-2 percig.
Ezután adjuk a hagymához az elősütött húst, önstük fel annyi vízzel, hogy teljesen ellepje, az íze kedvéért dobjunk bele 4 darab barbérlevelet, majd főzzük puhára közepes lángon 50 perc alatt. Ha friss zöldbabot használunk, azt ennél a lépésnél adjuk hozzá.
Amikor a hús már majdnem teljesen kész adjuk hozzá a répát, így főzzük tovább 15 percig. Ha a répa is megpuhult, jöhet a kockákra vágott burgonya és a felengedett fagyasztott zöldbab, ezekkel együtt főzzük készre.
Ez idő alatt keverjük csomómentesre a tejfölt a liszttel és kettő merőkanál főzőlével. A hőkiegyenlítés után öntsük a tejfölös keveréket a levesbe, főzzük további 5 percig folyamatos keverés mellett, végül vegyük le a tűzről.
Tálaljuk friss kenyérrel, tejföllel és petrezselyemzölddel.