Nátrium-benzoát és szalicil helyett: egy egészségesebb tartósítószert mutatunk befőzéshez
A káros tartósítószerek helyett biztonságos megoldásokat is választhatsz befőzésnél.
A sütőtök már számtalanszor bizonyította sokoldalúságát, hiszen krémleves, sütőben készült főétel, de még desszert is lehet belőle. Előnye a többi zöldséggel szemben, hogy édeskés íze miatt sós és édes ételek alapanyaga is lehet.
A sütőtöknek éppen ezt a tulajdonságát használja ki ez a recept, hiszen a belőle készült lekvár melengető fűszerekkel, cukorral készül. Az illatos és aromás fűszerkeverék pedig még a szürke téli napokat is képes feldobni. Sütőtökből szinte bármilyen étkezésre alkalmas típust választhatsz, a fűszerkeverék ugyanis teljesen elnyomja majd az egyes fajták közötti nüansznyi különbségeket.

Vágjuk félbe a sütőtököt, magozzuk ki és hámozzuk meg. Vágjunk további szeleteket belőle, majd azokat daraboljuk 2 cm-es kockákra.
Tegyük őket egy közepes edénybe, adjuk hozzá a fűszereket, a cukrot, a narancs levét és héját is.
Alacsony hőfokon forraljuk fel, majd forrástól számítva főzzük 50 percig, vagy amíg egy kanál hátával könnyedén szét tudjuk nyomni a darabokat. Ekkorra a keverék szép narancssárga színű és sűrű lesz.
Egy krumplitörő vagy egy villa segítségével nyomkodjuk szét a még egyben maradt kockákat, de ha homogénebb textúra a célunk, akkor botmixerrel is pürésíthetjük.
Öntsük a forró lekvárt tiszta, száraz és steril üvegekbe, jó erősen csavarjuk rá a tetejüket, és tegyük őket száraz dunsztba, amíg teljesen kihűlnek.
Fotók: Getty Images
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu