
Tortillatekercsek sajttal és sonkával töltve: pillanatok alatt kész van
A gusztusos tortillatekercsek elkészítésével nem lesz sok gondod, percek alatt összedobható, így akár az ünnepi hajrá utolsó pillanataiban is nekiállhatsz.
Ehhez a fogáshoz csupán egy adag tortillalapra, néhány friss zöldségre és egy különleges öntetre lesz szükséged. Az elkészítése pofonegyszerű, és alig 20 perc alatt laktató ebédet varázsolhatsz belőle a tányérra.
Többek között fűszeres csirkemell, natúr joghurt, mustár, római saláta és lila hagyma is kerül a tésztába, amit akár még picit meg is piríthatsz egy serpenyőben.
A csirkemellet mossuk meg, majd vágjuk fel kisebb darabokra. Sózzuk és borsozzuk meg, hintsük meg oregánóval is, majd tegyük félre.
A parmezán sajtot reszeljük le, a zöldségeket tisztítsuk meg, illetve öblítsük le.
A salátát szeleteljük fel, a lila hagymát karikázzuk fel vékonyan. A paradicsomokat vágjuk félbe.
Egy kisebb tálban keverjük össze a mustárt és a joghurtot, majd tegyük félre.
Egy közepes méretű serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, és pirítsuk meg rajta a csirkemelldarabokat kb. 5-8 perc alatt, közepes lángon.
A tortillalapokat egyesével kenjük meg a mustáros, joghurtos öntettel. Erre rétegezzük a zöldségeket, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.
Ha megtöltöttük a tortillalapokat, egyesével csomagoljuk be őket. Ehhez érdemes először a tortillalap oldalait behajtani, majd az alját és a tetejét is, így feltekerni.
Hogyha szeretnénk egy kicsit átmelegíteni és ropogóssá tenni, akkor pár percre tegyük bele egy serpenyőbe, és enyhén pirítsuk le mindkét oldalát a tortillás szendvicseknek.
Tálaláshoz vágjuk félbe, majd már ehetjük is.
Fotó, videó és recept: Borsos Dalma/Sóbors
@sobors.hu