
Könnyed, cukkinis shakshuka: izraeli lecsó tavaszi változatban
Könnyed, mégis laktató ez a shakshuka, a sok zöldségnek hála valódi vitaminbomba, és látványnak sem utolsó.
A nyár egyik kedvenc grillzöldsége nem más, mint a cukkini. De nemcsak grillezve finom, hanem serpenyőben, hirtelen lesütve is. Alig 10 perc alatt elkészül, és csak néhány egyszerű hozzávalót igényel.
Ebben a receptben olívaolajon sütjük, fokhagymával, végül pedig egy kevés friss citromlevet is cseppentünk rá, és reszelt parmezánnal szórjuk meg.
A sót ne adjuk hozzá a cukkinihez addig, amíg el nem kezd sülni. A túl korai sózás ugyanis kivonja a cukkiniből a nedvességet, így nem lesz jó az állaga.
A fokhagymát tisztítsuk meg és reszeljük le. A parmezán sajtot szintén reszeljük le és tegyük félre.
A cukkinit mossuk meg, vágjuk le a két végét, majd szeleteljük fel kb. 0,5-1 cm-es karikákra.
Egy nagy serpenyőben, közepes lángon hevítsük fel a vajat és az olívaolajat. Ha a vaj már szépen habzik, adjuk hozzá a fokhagymát és pirítsuk kb. fél percig.
A cukkinikarikákat rendezzük el a serpenyőben, egy rétegben és hagyjuk kb. 5 percig sülni, félidőben átfordítva őket.
Ha több részletben tudjuk csak lesütni a cukkinikarikákat, az sem gond.
Amint mind a két oldaluk aranybarnára sült, szedjük őket egy tálba.
Szórjuk meg a tetejüket sóval és borssal – ízlés szerint –, majd mehet rá az oregánó, a friss citromlé és a parmezán fele.
Óvatosan forgassuk össze az egészet, majd szedjük tányérra és hintsük meg a maradék reszelt sajttal.
Tálaljuk forrón, akár önálló fogásként, vagy húsok mellé köretként.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu