
Kapros-tejszínes szószban sült csirkemell: pillanatokon belül tálalhatod

A fenséges tejszínes fogás egyszerűen és gyorsan készül, hétköznap estére remek vacsora, mely után biztos, hogy nem maradsz éhes.
A csirke és a tejszín nyerő párost alkotnak, mennyei fogások készülhetnek a szövetségükből, melyet a család minden tagja garantáltan szeretni fog.
A tejszínes csirke mellett több érv is szól: finom, sokféleképpen készülhet, és gyorsan az asztalra kerül. A szószba érdemes zöldséget is tenni a hús mellé, lehet az gomba, brokkoli vagy spenót. A fűszerekkel is megéri kísérletezni, a tejszínhez passzol a tárkony vagy a kapor. Az elkészült fogás tésztával, rizzsel vagy kenyérrel kínálva lesz teljes.
Kapros-tejszínes csirkemell

Hozzávalók 4 személyre
- 2 darab csirkemellfilé
- só és bors ízlés szerint
- kevés olaj
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 400 ml főzőtejszín
- 1 csokor kapor
Elkészítés:
A húst tetszőlegesen szeleteljük fel, de maradhat egészben is, akkor csak hosszában vágjuk félbe, majd mindkét oldalán fűszerezzük sóval és borssal.
Egy kevés olajat egy magas falú serpenyőben forrósítsunk fel, majd a felszeletelt hús mindkét oldalát süssük 5-5 percig, utána szedjük tányérra és tegyük félre.
A hagymát vágjuk finomra, tegyük a serpenyőbe, dinszteljük üvegesre, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, 1-2 perc után öntsük fel tejszínnel.
A hússzeleteket tegyük a tejszínbe. A szószt szükség szerint fűszerezzük sóval és borssal, majd a tetszés szerint felaprított kaprot is keverjük hozzá. Alacsony láng felett főzzük össze, csak gyöngyözzön. Ha picit sűrűsödött a tejszín, készen is van.
Fotó: Getty Images
Olvasd el ezt is!