Álompuha tejfölös-sajtos pogácsa: a tészta a hűtőben áll össze
A világ legsajtosabb pogácsája, ami másnap is ugyanolyan finom, a tésztája puha, egyszerűen nem lehet vele betelni!
A zsenge, illatos medvehagyma szezonja elkezdődött. E rövid időszakot érdemes kihasználni, és elkészíteni a klasszikus medvehagymás finomságokat.
Nálam az első számú medvehagymás kedvenc a pogácsa, melyet túróval vagy burgonyával dúsítva szoktam elkészíteni. A finomság nagyon kapós, épp ezért olykor dupla adagban sütöm, mert pillanatok alatt eltünteti a család vagy a hirtelen felbukkant vendégsereg. A medvehagymát ízlés szerint adagold: én egy csokrot használok 25 dkg liszthez, de ha még intenzívebb ízekre vágysz, akkor csak bátran!
A krumplit héjastól főzzük meg, majd hűtsük ki, és pucoljuk meg.
Az alaposan megmosott medvehagymát vágjuk finomra.
A finomlisztet szitáljuk keverőtálba, majd forgassuk hozzá a sót és az élesztőt. Ezután adjuk hozzá a finomra aprított medvehagymát, reszelt főtt burgonyát, reszelt sajtot és reszelt hideg vajat.
A tésztát kezdjük el összedolgozni, közben evőkanalanként adjunk hozzá tejfölt.
A begyúrt tésztacipót tegyük hűtőbe 30-60 percre. Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki, majd rácsozzuk be a tetejét késsel (nem szükséges), utána szaggassuk ki pogácsaszaggatóval.
A pogácsákat sorakoztassuk sütőpapírral bélelt tepsire, takarjuk le konyharuhával, és kelesszük 30-60 percet. Ezután kenjük le felvert tojással, és toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe, és 20-25 perc alatt süssük készre.
Fotó: Botos Claudia/Sóbors
@sobors.hu