Vegán császármorzsa tej- és tojásmentesen: így is ugyanolyan finom

De mindegy is, mert én mindig is inkább morzsók párti voltam. Azt sokszor készített a mama gyerekkoromban. Mindig jótékonyan kifelejtette belőle a mazsolát, mert tudta, hogy azt nagyon nem szeretem. Házi lekvárral adta, és isteni volt, mennyei, még most is érzem az ízét a számban.

Vegán smarni

Egy pár éve kiderült, hogy a laktóz nem barátom, úgyhogy a meglehetősen sok tejjel készülő morzsók feledésbe merült. Mikor újfent eszembe jutott, hogy jó lenne egy kis smarnit enni, elkezdtem kutakodni, és egyszer csak rábukkantam a vegán receptjére. Nagyon megörültem, mert ebben még a tojással sem kellett bajlódni. Alakítottam rajta egy kicsit, és nekiláttam.

Az emlékeimben úgy élt, hogy a mamának szinte oda se kellett néznie, úgy csinálta, pikk-pakk megvolt neki. Úgyhogy összekutyultam a tésztát, addig nem is volt semmi gond. De aztán rájöttem, hogy se elég nagy, se elég magasfalú alkalmatosságom nincs a sütéshez. Csak egy közepes, alacsony palacsintasütőm van itthon, aminek ráadásul a füle is műanyag. A mama mindig úgy csinálta, hogy mikor megsült az alja, betette kicsit a sütőbe, úgy sütötte meg a másik oldalát - mert ugye neki volt vasserpenyője.

Ha nincs se magasfalú-, se vasserpenyő

De azt mondtam, lesz, ami lesz, én ezt most már elkészítem. Megfeleztem a tésztát, így nem lett annyira magas, mint a hagyományos, de azért szépen megpuffadt. Nem vacakoltam a sütőbe tologatással, hanem mikor az alja megpirult, megfordítottam egy tányér segítségével. Így jártam el a másik dagadt palacsintával is, és kész volt.

Már csak darabolni kellett. Ekkor arra gondoltam, ha már ez egy ilyen formabontó smarni, akkor a hagyományos fakanállal darabolás helyett inkább szabályos rombuszformára vagdosom fel. Természetesen, ez utóbbiak követése nem szükséges. Hagyományos módon, egy adagban sütve és tépkedve is működik a dolog.