Így fagyaszd le a bogyós gyümölcsöket, hogy megtartsák az ízüket és az állagukat

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Még egy-két adag epret sem késő eltenni a mélyhűtőbe, de most érnek a legjobban fagyasztható gyümölcsök, a málna, a ribizlik és a szeder.

Lekvárt is szeretünk főzni, de a gyümölcsök fagyasztva őrzik meg a legjobban a vitamin- és ásványianyag-tartalmukat, és ez az egyetlen módja, hogy teljesen cukormentesen tartósítsuk őket. 

A bogyósok bírják mind közül a legjobban a fagyasztást, ők azon kevés alapanyag közé tartoznak, amik nem csak az ízüket, de az állagukat is szuperül meg tudják őrizni, ha igazán frissen fagyasztjuk le őket. A legegyszerűbb az lenne, ha a piacról hazaérve úgy, ahogy vannak, bevághatnánk őket a fagyasztóba, hogy szürke novemberi reggeleken velük vigasztaljuk zabkásáinkat, de ennél azért picivel több figyelem kell nekik. 

Amit szeretnénk elkerülni

A fagyasztott gyümölcsök legnagyobb rizikója, hogy egyetlen, nagy tömbbe fagynak össze, majd miután felolvadtak, azonnal péppé válnak. Pedig van olyan helyzet, hogy csak egy-egy maréknyi málnára lenne szükség egy adag turmixhoz, kásához vagy valamilyen desszert díszítéséhez, de a sziklává fagyott gyümölcsöket lehetetlen szétválasztani. 

fagyasztott-malna 1

Pürében

Az eper sajnos rettenetes, gumis-szivacsos állagú lesz fagyasztás után, ezért nem is igazán érdemes egészben tenni a mélyhűtőbe, így is-úgy is csak pürében fogjuk tudni felhasználni. Ráadásul sokkal helytakarékosabb megoldás, ha leturmixolva zacskózzuk, dobozoljuk be, és így fagyasztjuk. Nem érdemes egy nagy tárolót választani neki, mert valószínűleg kisebb adagokban lesz rá inkább szükség, így a sok kicsi zacskó vagy doboz a legjobb megoldás.

Egészben

A málna, a ribizli, az áfonya és a szeder viszont az állagukat is egészen jól megőrzik fagyasztás után is. Az ő esetükben arra kell figyelni, hogy mosás után egészen leszárogassuk őket, különben nagyon vizesek lesznek felengedéskor. Az is fontos, hogy ne fagyjanak tömbbé, ehhez érdemes követni a következő folyamatot.

fagyigyumolcs

Lépésről lépésre

Először mindenféle szárat és ágat el kell róluk távolítani, ezt követően lehet őket mosni, majd egy nagy konyharuhára teríteni és teljesen leszárogatni úgy, hogy közben ne törjenek össze. Ezután a legjobb módszer a kétfázisú fagyasztás: először egy nagy sütőpapírral bélelt tálcára vagy tepsire kell őket teríteni. Az nem baj, ha kicsit összeérnek, de ne tömbösödjenek halmokba, képezzenek egyetlen réteget. Ha ez megvan, így érdemes betenni a fagyasztóba az egész tálcát. Négy-hat óra múlva már mehetnek is a zacskókba, nem fognak tömbbé összefagyni. Arra érdemes figyelni, hogy néhány óránál tovább ne legyenek a fagyasztóban szabadon, mert sokat veszíthetnek az ízükből. 

Három négy hónapig vagy tovább is jól megőrzik így az ízüket és az állagukat is, amitől nagyon boldogok leszünk egész télen.

Fotók: Getty Images

Ezt is szeretjük