Régi magyar konyha: így sűrítették az ételeket a legrégibb receptekben
Cikkek
Habkönnyű túrógombóc, ahogy a nagyi készítette: így nem fog szétesni főzés közben
Ropogós bőrű sült libacomb Márton-napra: így készítve lesz tökéletes
Ropogós
Laktató, serpenyős melegszendvics: sonka és sajt kerül a rétegek közé
Tartalmas lencseleves sok zöldséggel: pikáns és laktató
Így készül az ikonikus baszk sajttorta: szuper remegős és krémes
Kiadós, szaftos krumplipörkölt: ropogós kenyérrel és savanyúsággal kínáld
Ezért fontos a D-vitamin: hiánya fáradtságot és hangulatingadozást is okozhat
Nem a habarás és nem is rántás a legrégebbi sűrítési módszer a magyar konyhában - az eredeti technika mai szemmel egészen furcsa.
Ha ma a kenyérhez bármely módon nedvesség kerül, elázik vagy felpuhul, az szokatlan, furcsa és kissé taszító gondolatnak tűnik, pedig nem mindig volt ez így.
Talán a fasírt az egyetlen olyan étel az utóbbi évszázadok magyar konyhájában, amiben a kenyérhez, kenyérféléhez nedvesség kerül. Legrégebbi magyar receptgyűjteményünkben, a 17. századi Szakácsmesterségnek könyvecskéjében pedig még a legtöbb levest, leveses ételt reszelt kenyérrel sűrítették. A "Tehénhús-lév" például így készül: Egy darab fejér kenyérbelet megreszelvén egy vagy két tojással verd öszve a levéhez képest....
A habarás újabb, a rántás modern
A Néprajzi lexikon szerint a kenyérrel sűrítés az úri konyhákon volt inkább szokás, a paraszti konyhákon inkább habarták, azaz nyersen, hideg folyadékkal kikeverték a lisztet, majd lassan eresztették a forrásban lévő ételhez. A rántás, mikor a lisztet zsiradékon meg kell pirítani, jóval későbbi eljárás, szakácskönyvekben a 18. század második felétől található csak meg. Mindegyik eljárás ismert volt már az ókorban is, mégis gyakrabban találkozni leírt receptekben a kenyeres változattal, talán mert kenyérmaradék mindig akadt kéznél, ez pedig egy gyors és egyszerű módja volt a felhasználásának.
Más népek
Az érdekes az egészben az, hogy nálunk a kenyérrel való sűrítés eljárásának semmiféle nyoma nincs, hacsak a mákos gubát nem vesszük annak, bár ott nem a sűrítés a cél. Más konyhákban ugyanennek a technológiának több maradványa is van: az olaszok ma is sok ételt sűrítenek kenyérrel a toszkán paradicsomlevestől kezdve egészen a ribollitáig. Létezik egy még ezeknél is egyszerűbb változat, az acquacotta, amely csak vízből és kenyérből áll. A portugál konyhában is találunk ilyen nyomokat, például abban a tojásos, korianderes kenyérlevesben, amely rengeteg fokhagymával készül. A spanyolok is sűrítenek levest kenyérrel, elég a Gazpachóra vagy az Ajo blanco-ra gondolni. Csak mi hagytuk el ezt a hagyományt teljesen, de nem ez az egyetlen, amiben a régi konyha emlékei is kitörlődtek, korábban írtunk elfeledett fűszereinkről, a sáfrányról, szerecsendióról, gyömbérről is.
Aprítós kenyér
Ha a közismert, jegyzett magyar konyhában nem is, a házi szokásokban megmaradt az áztatott kenyér vagy a kenyérrel sűrítés módszere. Gyerekkorunk egyik bizarr étele volt a tejbe áztatott kenyér, nagymamák konyháján volt különösen népszerű reggeliféle, modernebb nagyik egy kis kakaóval is feldobták a ma szörnyűnek hangzó fogást.
Fotó: Ács Bori/Sóbors