A eredeti spaghetti alla carbonara: Olaszországban tanultam a receptet
Tojással az igazi

Legolvasottabb cikkek
Ez is érdekelhet
Friss és ropogós

Egészen eddig azt hittem, tudom milyen a jó carbonara spagetti – tejszínnel, baconnel és sok petrezselyemmel az igazi. Azonban idén nyáron eljutottam Olaszországba, és rá kellett döbbennem, hogy még csak köszönőviszonyban sincs az olasz carbonara az itthoni verzióval. Ha ti is kíváncsiak vagytok az eredetire, próbáljátok ki az alábbi receptet!

A spagetti carbonara – magyarul szénégető spagetti – a legszegényebb háztartásban is jelen volt az olaszoknál, éppen ezért feltételezhető, hogy nem tejszínnel készítették. De akkor mégis miből áll a szósz?

Az egyik leglényegesebb különbség az itthon ismert és az eredeti carbonara között, hogy tejszín helyett tojással készül! Bizony, igazi, friss házi tojás adja a szósz alapját. Ezen kívül fontos összetevője még a házi szalonna, amit alaposan lepirítanak, a végén pedig a parmezán sajt teszi fel az i-re a pontot. E nélkül a három hozzávaló nélkül elképzelhetetlen egy jó, olasz carbonara. Tehát a fogás végtelenül egyszerű és az összetevők is könnyen beszerezhetőek. Mire kell akkor mégis figyelnünk?

Fotó: Shutterstock

Egyrészt a tojásra. Nem szabad rántottát készítenünk, ahhoz, hogy szószos maradjon a spagettink, nagyon gyorsan kell összeforgatnunk a felvert tojásokat a meleg tésztával. Másrészt nagyon oda kell figyelni a tésztára is, hiszen ha szétfő, az teljesen elronthatja az élményt. Ezért állítsunk be mindenképpen időzítőt és folyamatosan nézzünk rá a tésztánkra, hogy tökéletes al dente, vagyis picit még roppanós, eredményt érhessünk el.

Természetesen akkor az igazi a recept, ha mi gyúrjuk a tésztát is, hiszen Olaszországban is friss spagettivel kínálják. Ha viszont szeretnénk kicsit spórolni az idővel, akkor tökéletesen megteszi a száraztészta is, én általában ezzel szoktam készíteni, ebből is lehet találni olyan minőségi, négytojásos verziót, amivel szuper lesz.

No, de lássuk is a receptet!

Spaghetti alla carbonara

carbonararecept

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 500 gramm spagetti
  • 2 darab tojás
  • 2 darab tojássárgája
  • 10 dekagramm parmezán
  • 25 dekagramm házi szalonna (vagy bacon)
  • ízlés szerint só, bors
Recept idők

Elkészítés:

Első lépésként a tésztát kell megfőznünk enyhén sós vízben. Amíg fő a tésztánk, addig kezdjük el lepirítani a felkockázott szalonnát, hogy azzal is időt spóroljunk meg. A szalonnából kisült zsírt semmiképpen se öntsük le, ez is fontos alapját fogja képezni a szószunknak. Ha a tésztánk elkészült, adjunk egy kis főzőlevet a szalonnához, majd tegyük hozzá a tésztát is, és alaposan melegítsük össze a kettőt, hogy a szalonna kisült zsírja befedje a tésztánkat. Amíg ez melegszik, addig verjük fel a tojásokat és a tojássárgákat (sót első körben ne adjunk hozzá, mert sós a szalonnánk is.) Ízlés szerint reszelhető sajt is a felvert tojásba, hogy egy kis pluszt adjunk még az ételünkhöz, de az étel tetejére is bőven elég, ha szórunk belőle. Ha a tésztánkat befedte a szalonnazsír, vegyük le a tűzről, öntsük nyakon a tojásos lével, és gyors mozdulatokkal forgassuk össze úgy, hogy a tojás még ne kezdjen el megsülni. Ha esetleg sűrűnek találjuk a szószt, egy kis főzőlével lehet rajta hígítani. Rögtön tálalhatjuk is az ételt, szórjuk meg egy kis frissen őrölt borssal és parmezán sajttal. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Fotó: Shutterstock

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük