A tökéletes citromos sajttorta receptje: krémes, könnyű, isteni
Ahogy megérkezik a tavasz, úgy kívánjuk egyre jobban a friss, üde ízeket. Ez a citromos sajttorta pedig pontosan ezt hozza.
A svédek klasszikusa, a mandulatorta nem a túlzó édességével hódít, hanem a finom egyensúllyal: a diós ízű, enyhén roppanós mandulás lapok és a selymes, vajas krém együtt pont azt adják, amitől egy desszert igazán emlékezetes lesz.
Ráadásul liszt nélkül készül, így könnyedebbnek hat, miközben minden falatja telt és gazdag. Nem véletlen, hogy Svédország egyik nagy kedvence, és az sem, hogy nálunk is gyorsan belopta magát a desszertimádók szívébe.
Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.
Promóció

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A tojásokat válasszuk szét sárgájára és fehérjére.
A tésztához a tojásfehérjét kezdjük el felverni, majd amikor már habosodik, fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, és verjük fényes, kemény habbá. Óvatos mozdulatokkal forgassuk hozzá a darált mandulát.
Egy 20 centis kapcsos tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, és egyenletesen oszlassuk el benne a masszát.
Toljuk a sütőbe, és kb. 20 perc alatt süssük készre, tűpróbáig. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk teljesen kihűlni, majd emeljük ki a formából.
A krémhez a tojássárgákat egy lábasban keverjük össze a cukorral, a keményítővel és a vaníliarúd kikapart magjaival, majd öntsük fel a tejjel. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett főzzük sűrűre. Ha elkészült, húzzuk le a tűzről, és amikor már nem forró, adagoljuk hozzá a vajat, hogy szép, selymes krémet kapjunk. Ezt simítsuk rá a tészta tetejére, és az oldalára is jusson belőle.
A szeletelt mandulát száraz serpenyőben pirítsuk aranybarnára, majd szórjuk a torta tetejére.
Végül tegyük be a hűtőbe legalább 3 órára, de akár egy éjszakára is.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu