
Fűszeres bundában sült tofu: kívül ropogós, belül omlós

Ennek a bundázott tofunak, azaz katsunak nincsen párja: kívül ropogós és fűszeres, belül omlós és tápláló. Az elkészítése pedig annyira egyszerű, hogy ha egyszer kipróbálod, függővé válsz.
A japán katsu szó szeletet jelent. A legnépszerűbb katsuk sertésből (tonkatsu) vagy csirkéből készülnek, a húsmentes opciók közül pedig a tofu az egyik legkiválóbb alternatíva. Az elkészítése nem igényel különösebb konyhai jártasságot, azonban ahogy a klasszikus rántott hús vagy sajt esetében, a katsunál is fontos odafigyelni a részletekre.
Ahhoz, hogy a bunda igazán roppanós legyen, a tofut két rétegben panírozd: az első egy sűrű, de még folyékony tésztaréteg, a második pedig a morzsaréteg. A legjobb, ha pankomorzsát használsz, hiszen kellemesen texturált, és ez a legkedveltebb morzsatípus az ázsiai panírozott ételekhez. Én ezúttal csak teljes kiőrlésű morzsát tudtam beszerezni, abból azonban darabosabb fajtát, így a végeredményben nem éreztem különbséget.
Mivel a tofunak önmagában nincsen sok íze, fontos a megfelelő fűszerezés. Ezt két lépésben is megteheted, hiszen a sűrű tészta- és a morzsarétegbe is gazdagon kerülnek fűszerek.
A tofu katsut fogyaszthatod rántott hús helyett, tálalhatsz mellé rizst és valamilyen pikáns szószt, kombinálhatod ramennel, ezzel a (képeken látható) japán curryvel, de akár mártogatósként vagy szendvicsfeltétként is mennyei.
Tofu katsu

Hozzávalók 4 személyre
Alap:
- 400 g kemény tofu
- 2 ek liszt a forgatáshoz
- olaj a sütéshez
A tésztaréteghez:
- 0.5 bögre liszt
- 1 dl víz
- 1 tk só
- 0.25 tk kurkumapor
A morzsaréteghez:
- 0.5 bögre panko- vagy más darabosabb morzsa
- 2 ek liszt
- 0.5 tk chilipehely
- 1 tk fokhagyma-granulátum
- 0.5 tk só
Elkészítés:
A tofut szűrjük le, és egy papírtörlővel itassuk fel róla a felesleges nedvességet. Hosszanti irányban szeleteljük ujjnyi vastag szeletekre.
Készítsük elő a panírt: a lisztet, a tésztaréteg és a morzsaréteg hozzávalóit keverjük össze külön tálakban. Egyesével haladva forgassuk bele a szeleteket a rétegekbe, kezdve a sima liszttel, majd mehet a tésztarétegbe, végül pedig a morzsába. Helyezzük a bundázott szeleteket egy sütőpapírral bélelt tepsibe.
Hevítsünk fel egy serpenyőt 200-250 ml olajjal, majd óvatosan helyezzük bele a tofuszeleteket, és közepes hőfokon, 2-3 perc alatt süssük aranybarnára mindkét oldalukat. Ha mind megsültek, tegyük őket a tepsibe, és 180 fokon süssük a sütőben is további 10-12 percig.
Tálaláshoz szeleteljük a tofut vékony csíkokra.
Fotók: Kapitány Beáta / Sóbors

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
Olvasd el ezt is!