Meddig áll el a kenyértészta a hűtőben? Pita, lepény, pizza lehet belőle percek alatt

pizzascsiga - cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ha kenyeret, pizzát vagy más lepényféleséget sütünk, gyakran előfordul, hogy marad belőle, de olykor érdemes szándékosan többet készíteni.

Miután néhányszor megesett, hogy több kenyér- vagy pizzatésztát gyúrtam be, mint amennyire szükségem volt, majd betettem lezárt dobozban a hűtőbe és másnap nagyon örültem neki, azóta gyakran készítek szándékosan többet egyszerre.

A maradék tészta nagyon jó dolog, különösen, ha éppen nincs otthon kenyér. Nagyon sokáig eláll a hűtőben, akár 3 napig is gond nélkül, sőt, tulajdonképpen ennél is tovább, csak ekkor már lesz egy enyhe, furcsa mellékíze. Azt a maradékot, amely három napnál régebbi, már használhatjuk öregtésztának, azaz gyúrhatunk belőle egy újabb, teljes adag kenyértésztát élesztő hozzáadása nélkül. 

Kréker

Arra az esetre találták fel ezt a szuper módszert, ha csak egy kevés pizzatésztánk maradt. Ilyenkor szuper vékonyra kell nyújtani a tésztánkat - segít a műveletben, ha sok lisztet használunk, vagy ha két sütőpapír közé tesszük a tésztát -, így vágjuk darabokra. Ezután érdemes megszórni egy kis sóval vagy más fűszerrel a tésztát, hogy igazán kekszszerű legyen. Forró sütőben süssük aranyszínűre - mártogatósok mellé különösen csodálatos.

Lepény

Amikor nincs itthon kenyér, ez a leggyorsabb megoldás, sőt: bizonyos ételekhez, főzelékhez, curryhez, levesekhez még jobban is esik egy serpenyős lepény. Kis pingponglabdányi gombócokat kell vékonyra nyújtani, majd egy serpenyőt nagyon-nagyon forróra hevíteni. Ha már annyira forró, hogy szinte füstöl, akkor kell beledobni a lepényt, majd amikor foltos, megfordítani. Akár meg is lehet tölteni a lepénykéket valamivel: sajttal, fokhagymás vajjal, újhagymával.

lepenykenyer zaatar2 - ajanlo

Csiga

A pizzás csigánál kevés tutibb zsúr- és bulikaja létezik, de uzsonnára is nagyon boldog lesz tőle mindenki. A pizzával ellentétben kihűlt állapotában is nagyon finom, recept is van hozzá itt.

Pizzatekercs

Tavaly nyáron még tovább vittük a pizzaőrületet, tekercset, avagy olaszul strombolit készítettünk belőle. Annyiról van csak szó, hogy kinyújtjuk a tésztát, majd mindenfélével megkenjük, megszórjuk - sajttal, kolbásszal, sonkával, paradicsomszósszal - és feltekerjük, majd egyben megsütjük. Sokkal több tölteléket elbír, mint a csiga, és teljes értékű vacsora lehet belőle.

Zsömle, bagett, kifli, perec

Bár tudjuk, hogy minden péksütemény más tésztából készül, ha kis gombócokat gyúrunk vagy pereceket sodrunk, esetleg háromszögeket vágunk a tésztából, majd feltekerjük, akkor különböző formában mindig kicsit más végeredményt kapunk ugyanabból az alapból.

kifli

Grissini

Az olasz éttermek asztalán láthatunk gyakran ilyen hosszú, vékony, ropogós rudakat, amelyeket tipikusan a maradék pizzatészta okos felhasználására találtak ki. Nem csak arra az esetre jók, ha várni kell az ebédre, de már éhen halunk, különösen praktikusak hosszú utazásokra vagy vendégségeken is. A tésztából hosszú rudakat kell sodorni, ezeket ropogósra sütni a forró sütőben. Ízesíteni is lehet, sőt, érdemes: sajt, só, fűszerek, bármi jöhet.

Fotó: Ács Bori/Sóbors

Ezt is szeretjük