A meggy fokozza a sportteljesítményt és segíti a regenerálódást – Érdemes beiktatni az étrendbe

meggy cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A köztudatban savanykás gyümölcsként él, pedig az érett meggy igazán édes is lehet, mindenhogyan frissít, és ami még fontosabb, elképesztően egészséges.

A meggyet már az ókorban is előszeretettel fogyasztották, ráadásul mivel finnugor eredetű szó, az is lehet, hogy már a honfoglalás előtt is ismert volt. Magyarországon ma is számos helységnév jelzi a korai elterjedését. A termesztésének és a fogyasztásának is hagyománya van, Magyarország a világ egyik legnagyobb meggytermelő országa.

Érdekes, hogy a meggyet a legtöbb ország ipari gyümölcsnek tekinti, nagyon kevés olyan hely van, ahol frissen is fogyasztják, de Magyarország ilyen. A már említett savanykás íze miatt sokan nem igazán kedvelik, pedig nyáron kifejezetten jólesik az ilyen frissítő íz. Ha mégsem tudsz megbarátkozni vele, akkor sokféle süteményt készíthetsz belőle, itt találsz recepteket, hogy milyen édességhez illik. 

meggy álló ok

Rövid szezon szuper gyümölcs

Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt idén jóval kevesebb lesz a meggy, 60-70 ezer tonna gyümölcs teremhet mindössze - áll az Agrármarketing Centrum sajtóközleményében. A magyar meggy egyébként a második legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcs Magyarországon, amelynek 80 százalékát befőttként exportálják.

A szezonja júniustól nyár közepéig tart, ami viszonylag rövid, így érdemes kihasználni és sokat enni belőle. Hogy miért? Tele van antioxidánssal, amely nemcsak a vérnyomásra, hanem a 2-es típusú cukorbetegségre is jó hatással lehet. Vitaminok közül kiemelkedő az A-vitamin-, a karotin-, a B1-, a B2-, a B6-, a C-vitamin- és a folsavtartalma, míg az ásványi anyagok közül a vas, a cink, a kálium-, a kalcium- és a magnéziumtartalma. 

meggyfürtök álló ok

Sportolóknak is nagyon hasznos gyümölcs

A céklához hasonlóan a meggy is fokozza a sportteljesítményt. Kutatások bizonyítják, hogy azok, akik naponta legalább fél liter meggylevet megisznak, sokkal energikusabbnak érzik magukat és kevésbé fáradnak el, mint azok, akik nem építik be az étrendjükbe. Nemcsak sportolás előtt, hanem utána is nagyon hasznos a gyümölcs fogyasztása, hiszen elősegíti a regenerálódást és csökkenti az izomfájdalmakat és izomlázat is. A meggy ezen kívül enyhítheti a fejfájást is.

Persze vigyázni kell, hogy ne vidd túlzásba a fogyasztását, hiszen fajtától függően 100 gramm 45-50 kalóriát tartalmaz, de megfelelő mozgással természetesen egyensúlyban tarthatod magad. A friss meggy jótékony hatással van az emésztésre, nem puffaszt és megszünteti a székrekedést is. 

meggy belső ok

Csak érettet vásárolj

A meggyet az eperhez hasonlóan csak éretten érdemes szüretelni és vásárolni, mert nem utóérő. Ügyelj arra, hogy friss, ép szemeket válassz, a sérülteket azonnal dobd ki. A fényt nem, viszont a szellős, hűvös helyet kedveli. Hűtőszekrényben is csupán 3-6 napig tárolható, viszont remekül fagyasztható. Érdekes, hogy a fán akár két hétig is várhat arra, hogy leszedjék. Egy meggyfa átlagosan 15-70 kilogramm gyümölcsöt terem. Ha sokat veszel, érdemes lekvárt vagy befőttet készíteni belőle. 

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük