
Álomfinom barackos sajttorta: sütés nélkül készül a csodás desszert
A sajttorta az egyik legpompásabb desszert, mely szezonális gyümölccsel készítve a legfinomabb.
A daráltkeksz-alapú édességet bármilyen kekszből elkészítheted, legyen az zab, kakaós vagy vajas. A krém finom citromos, melyben túró és habtejszín is helyet kap. Hogy az ízek összeérjenek és szépen lehessen szeletelni, mindenképp hűtőben pihentesd 4-5 órát vagy egy éjszakát.
A desszert díszítés nélkül is megállja a helyét, de ha mutatósabban kínálnád, akkor csak bátran. Reszelj rá fehér vagy étcsokit, jól mutat rajta a citromkarika, és reszelt citromhéjjal és citromkrémmel is megkoronázhatod, hogy még üdítőbb legyen a végeredmény.
A darált kekszet keverjük egybe az olvasztott vajjal.
A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd simítsuk, nyomkodjuk bele a darált kekszet.
A túrót törjük simára a reszelt citromhéjjal, citromlével és vaníliás cukorral. Ezután keverjük hozzá a joghurtot.
A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá az expressz zselatint és a cukrot, és verjük kemény habbá. Ezután forgassuk a túrós krémhez.
A krémet simítsuk a kekszalapra, majd helyezzük hűtőbe 4-5 órára a desszertet.
A citromos tortát mindenféle cicoma nélkül kínálhatod, és fel is díszítheted citromkarikákkal vagy citromkrémmel.
Fotó: Getty Images
@sobors.hu