Egylábasos paradicsomos-csirkés tészta: tejjel lágyíts az ízeken
Kezdők is bátran nekiállhatnak az egylábasos recepteknek, csak mindent össze kell keverni egy edényben, majd hagyni, hogy a tűzhely tegye a dolgát.
Ha tényleg nincs semmi időd, se kedved főzni, ezt a tésztát akkor is összedobhatod, minden túlzás nélkül 15 percen belül kész van. Az már csak hab a tortán, hogy minden egy lábasban készül, nem kell utána mosogatni sem.
A tészta alaplében fő, és ahogy magába szívja a folyadékot, megpuhul, a lé pedig krémes szósszá lényegül át. A végén szórd meg a tésztát egy nagy adag parmezánnal és petrezselyemmel, forgasd vele egybe, majd kínálhatod is az egyszerű, de annál finomabb ebédet.
Az egylábasos tésztákból mindig annyit érdemes készíteni, amennyi rögtön el is fogy, ugyanis ha sokáig áll, magába szívja a szósz egy részét, így ez az étel tényleg frissen, melegen a legjobb.
A parmezánt reszeljük le, tegyük félre. A fokhagymákat pucoljuk meg, zúzzuk össze.
Olvasszunk fel 2 evőkanál vajat egy mély serpenyőben vagy lábosban. Adjuk hozzá a fokhagymát, majd folyamatos kevergetés mellett 1 percig pirítsuk.
Öntsük fel az alaplével és a tejjel, várjuk meg, míg forrásnak indul. Adjuk hozzá a tésztát, akár félbe is törhetjük. Újraforrástól számítva 5 percig főzzük, utána vegyük le a tűzről.
Adjuk hozzá a maradék 1 evőkanál vajat, majd a parmezánt. Keverjük bele, várjuk meg, míg a vaj és a parmezán elolvad. Hagyjuk állni 2-3 percig, míg a maradék folyadékot magába szívja és teljesen megpuhul a tészta. Ízlés szerint borsozzuk, majd friss, aprított petrezselyemmel egybeforgatva kínáljuk.
Fotó: Sági Zsófia/Sóbors