Selymes, sajttal dúsított burgonyapüré: ezentúl csak így készíted majd
A burgonyapüré az egyik legkedveltebb köret, melynek elkészítése pofonegyszerű. A klasszikus változat mellett érdemes más receptek szerint is kipróbálni.
Mint azt a neve is jelzi, a tazsin nemcsak egy klasszikus arab egytálétel, hanem egy párolóedény is egyben.
Az étel titka a hosszú ideig tartó pácolásban és a lassú tűzön történő, órákon át való főzésben rejlik. A hús így igazán omlós lesz, és rengeteg íz, illetve fűszer – gyömbér, pirospaprika, kurkuma, kardamom, fahéj és szerecsendió – olvad majd össze a lábosban a válogatott zöldségekkel karöltve.
Speciális sütőedény helyett egy minőségi lábasban is elkészítheted ezt a fogást.
A csirkemelleket vágjuk fel 3x4 cm-es darabokra.
A paradicsomokat hámozzuk meg, kaparjuk ki a magjukat és vágjuk fel a maradékát egészen apró kockákra.
A krumplit szintén hámozzuk meg és vágjuk fel kockákra, vagy ízlés szerint hasábokra is akár.
Az újhagymákat is tisztítsuk meg és szabadítsuk meg a száraiktól. Tegyük félre.
Állítsuk össze a tazsin-fűszerkeveréket.
A kiporciózott fűszereket keverjük össze. Mivel több fog belőle készülni, mint amennyi a páchoz kell, tegyük félre a maradékot. Ez egyrészt az étel főzése során is még jól jöhet, ha a szaft hígításával esetleg veszítene az ízéből az étel, illetve későbbi főzéseknél is felhasználhatjuk majd.
Készítsük el a csirkemellhez a pácot:
A megtisztított fokhagymákat aprítsuk fel vagy nyomjuk át fokhagymanyomón egy mélyebb tálba.
Facsarjuk rá a citrom levét.
Adjuk hozzá az olívaolaj felét, majd a tazsin-fűszerkeveréket, az apróra vágott petrezselymet, a sót és a borsot. Keverjük jól össze.
Tegyük bele a csirkemelldarabokat, keverjük alaposan össze, majd tegyük a hűtőbe pihenni. Ez 1-2 órától akár egy éjszaka hosszáig is terjedhet, a húsnak az a legjobb, ha minél többet áll a pácban.
Amikor eljön a főzés pillanata, hevítsük fel a maradék olívaolajat egy magasabb falú serpenyőben, majd szedjuk rá a lecsepegtetett csirkemelleket.
A megmaradt páclevet tegyük félre.
Pirítsuk aranybarnára a húsokat. Ha már szép színt kaptak, adjuk hozzá a felvágott paradicsomot és 10 percig főzzük őket együtt. Kb. ennyi idő alatt a paradicsomok szépen szét fognak főni.
Ezután adjuk hozzá a korábban félretett, megmaradt páclevet.
Öntsük fel az egészet a vízzel, forraljuk fel, majd alacsony lángon, fedő alatt főzzük fél órán keresztül.
Fél óra elteltével adjuk hozzá a korábban felkockázott krumplit és az egész hagymákat.
Újabb fél órán át főzzük az ételt, hiszen a lassú és hosszabb ideig tartó főzés az étel titka.
Időnként ellenőrizzük, hogy nem főtt-e el az étel alól a lé, és ha igen, akkor természetesen pótoljuk. Ne túl sokkal, mert el fog menni az étel fűszeres, pácos íze.
Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is, és további 5-10 percig főzzük együtt.
Fotók: Horváth Kitti Gabriella/ SóBors