
Fűszeres indiai paradicsomos ragu: a rogan josh többféle húsból is készülhet
Bár a rogan josh eredetileg bárányból készül, a fűszeres szósz másfajta húsokkal is remekül működik.
A korma egy curryhez hasonló krémes, szószos fogás, a leginkább az ízesítésük alapján tudod megkülönböztetni őket egymástól. Míg a curry egy intenzíven fűszerezett étel, addig a kormába kisebb mennyiségben kerülnek az ízesítők, és gyakrabban használnak hozzá kókusztejet vagy lepürésített magvakat, ezzel is lágyítva az aromákat.
Ebbe a kormába is kerül kókusztej és egy adag kesudió, és hús helyett rendhagyó módon kockákra vágott tofuval fő össze. Az elkészült ételt fogyaszthatod egyszerű párolt rizzsel, de ez a kókuszos jázminrizs vagy naankenyér is tökéletesen illik hozzá.
Az olaj felét hevítsük fel egy edényben, és 5-6 perc alatt pirítsuk aranybarnára benne a tofukockákat. Szedjük tányérra, és tegyük félre.
A maradék olajon dinszteljük üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, és együtt is pirítsuk 1 percig. Mehet bele a paradicsompüré, a csillagánizs, a kurkuma, a garam masala, a kömény, a koriander, a kardamom és a chilipor, kissé őket is pirítsuk le, majd öntsük fel a vízzel és a kókusztejjel.
Keverjük hozzá a kesudiót, a sót és a borsot, majd fedő alatt, alacsony hőfokon hagyjuk 15 percig rotyogni. Ha a kesudió megpuhult, szedjük ki a kormából a csillagánizst, öntsük át az egészet turmixgépbe, vagy botmixerrel pürésítsük krémesre.
Öntsük vissza a lábasba, adjuk hozzá a félretett tofut, további 5 percig főzzük, majd vegyük le a tűzről, és keverjük bele a friss koriandert. Párolt rizzsel vagy naankenyérrel fogyasszuk, tetszés szerint locsoljuk meg kevés lime-mal.
Fotók: Getty Images
@sobors.hu