Juhtúrós sztrapacska szalonnapörccel - Az első számú szerelemétel

A válasz rém egyszerű. Mondom is. Tavasszal jöttünk össze a férjemmel, és még azon a nyáron elment vidékre dolgozni két vagy három hétre - tessék, már nem is emlékszem -, ami akkor nagyon hosszú időnek tűnt. A hazaérkezése előtt egy nappal felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy mit főzzek, minek örülne a legjobban.

Egy percig se gondolkodott az a drága ember, rávágta, hogy juhtúrós sztrapacskát. Jó, hogy nem látta az arcomat. A leghalványabb fogalmam sem volt róla, hogy hogyan készül ez az étel. Nem fogok hazudni, már akkor nagyon bírtam a fickót, úgyhogy kedves, csicsergő hangon rávágtam, hogy milyen szerencse, hogy ezt kérte, mert ez az egyik specialitásom.

Aztán megnéztem a receptet, nem tűnt különösebben bonyolultnak a dolog. A hozzávalókat is beszereztem, a hajam is szép volt, a ruhát is kiválasztottam, amit majd felveszek. Minden kész volt, már csak főzni kellett. Csak. Főzni.

A szerelmes nő bármire képes

Azt még nem mondtam, hogy pokolian meleg volt azon a nyáron. A sztrapacskához pedig galuska kell, rengeteg krumplis galuska, amit nem olyan egyszerű ám kiszaggatni. Hogy a szalonnasütésről ne is szóljak. A negyven fokban a tűzhely mellett átértékeltem a dolgokat. Rájöttem, hogy ilyen hülyeséget az ember csak szerelemből csinál. Aztán elkészült a sztrapacska, a férfi hazajött és imádta, és én azóta is készítem neki, amikor csak kéri. Na jó, kivéve nyáron.