Villogj te is házi mentaszörppel!
Mentaszörp házlag

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Pár évvel ezelőtt, puszta kegyelemből, kiültettem a kertbe egy cserép csoffadt, hipermarketben vásárolt, hűtőházas mentát. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, de hát megmaradt a mojitoból, most mit csináljak vele, ki nem dobhatom, még élt. Idén pedig, egy szép tavaszi reggel, azt vettem észre, hogy egy mentaligetben élünk, úgy elszaporodott. A barátaink szerint nálunk csak kétféle növény van: az egyik, amiből pesztót készítek, a másik, amiből szörpöt. Mentából az utóbbit szoktam.

Ugyanezzel a módszerrel készülhet levendulaszörp, citromfű szörp, de akár a bodzaszörp, sőt, akácszörp is, de abban nem hiszek, meg különben is allergiás vagyok rá, úgyhogy az akáccal inkább nem kísérletezek. Mindent egybevetve, szörpöt készíteni kevés munka, nagy siker, ráadásul elég menő dolog a vendégeket, különleges házi szörppel kínálni. Nem egy nagy kunszt, nyugodtan ki lehet próbálni.

A menta egyébként is egy nagyon hálás növény, nem kell vele semmit csinálni, mégis kihajt. Ha szépen megtervezett, és berendezett kultúrkerted van, nem olyan falusi romantikus, mint nekem, ahol nőhet minden, amíg helye van, akkor inkább egy dézsába ültesd, mert különben tényleg mindent el fog borítani. Cserében a balkonon is hoz annyi hajtást, hogy évente párszor probléma nélkül megtépázhasd a jó cél, (úgy is, mint mentaszörp) érdekében.

Ahol el lehet csúszni

Mentaszörpöt készíteni pofonegyszerű, megfigyelésem szerint összesen két pont van, ahol el lehet csúszni. Az egyik az idő: akkor áztassuk be a növényeket, amikor biztosak vagyunk benne, hogy másnap lesz egy óránk foglalkozni vele, és dunsztba tenni az üvegeket. NEM bír ki két napot, bepállik, büdös lesz. A másik pedig az, amikor az ember nem figyel, és egy laza mozdulattal leszűri a vizet a levelekből a mosogatóba. Nem helyes, pont fordítva kell csinálni: levél megy, víz marad. Abból lesz a szörp, ugyanis.

Mentaszörp házilag

mentaszörp

Hozzávalók 2 adaghoz

  • 1 darab csokor menta
  • 5 liter víz
  • 2 kilogramm cukor
  • 1 evőkanál citromsav
  • 3 darab citrom leve
Recept idők

Elkészítés:

Vágunk egy jó marék mentaágat, leöblítjük, majd betesszük állni egy fazék vízbe.

Másnap a fazekat feltesszük forrni. Hozzáöntjük a cukrot, belemérjük a citromsavat, belefacsarjuk a citromok levét, majd utána dobjuk a héjakat is, majd csipesszel kiszedjük a mentaágakat.

Amíg felforr, sterilizáljuk az üvegeket, üvegtetőket, majd beleállítjuk egy fél tepsi vízbe, alágyújtunk, fokozatosan felmelegítjük. Így a üvegek biztosan nem fognak megrepedni a forró szörptől.

Amikor feloldódott a cukor, elkezdjük a szokásos módon hígítva kóstolgatni a szörpöt. Most kell finomhangolni az ízeket cukor, illetve citromlé / citromsav segítségével. Utóbbi tartósít is egyébként, szóval nem érdemes kihagyni.

Ha megfelelőnek találjuk a szörp ízét, az üvegekbe szűrjük, jól lezárjuk, pár pillanatra fejre állítjuk, újságpapírba csomagoljuk, majd betesszük a dunsztba. Pár nap múlva, mikor már teljesen kihűlt, kiszedjük, és lubickolunk a dicsőségben. Gasztroajándéknak is menő ám!

 

Ezt is szeretjük