Mennyei baszk sajttorta: kívül pirultra, belül krémesre sül
A megjelenése miatt égetett sajttortának is szokták nevezni a feltűnő finomságot, mely kívül repedezett, barnára pirult, belül pedig lágy és krémes.
A sajttorta a világ egyik legcsodásabb desszertje, mely sokféle recept szerint kipróbálható. Nyáron a sütés nélkül készült finomságok a legnépszerűbbek, melyeket szezonális gyümölccsel érdemes feldobni.
A cseresznyés sajttorta egyszerűen készül, és elképesztően finom. A cseresznye szósz formájában kerül a desszertre: ha marad belőle, csatos üvegben, hűtőben tárolva 2 hétig eláll. A sajttorta mellett vaníliafagyira vagy palacsintára is kanalazhatsz belőle.
A vajat olvasszuk meg, majd keverjük össze a darált keksszel. Ezután a kekszes keveréket nyomkodjuk tortaformába (24 cm-es).
A fehér csokit vízgőz felett olvasszuk fel.
A habtejszínt, mascarponét, porcukrot és a vaníliakivonatot verjük habosra, majd a fehér csokis keveréket is forgassuk hozzá.
A krémet kenjük a tortaformába simított kekszre, és tegyük hűtőbe 1 éjszakára.
A megmosott, kimagozott cseresznyét tegyük lábasba, és adjuk hozzá a porcukrot. Ezután kezdjük el főzni közepes láng felett, közben kevergessük. Amikor elkezd bugyogni a cseresznye alatt a lé, vegyük lejjebb a lángot, és főzzük még 8-10 percig.
A kukoricakeményítőt és a vizet keverjük egybe, majd adjuk a cseresznyéhez a citromlével együtt, és főzzük még 1-2 percig.
Az elkészült cseresznyét töltsük csatos üvegbe, várjuk meg, míg kihűl, majd tálalás előtt tegyük a sajttortára, vagy a felszeletelt desszert tetejére is csorgathatjuk.
Fotó: Getty Images
@sobors.hu